Kid Rock igazi kaméleon. A rockon kívül belekóstolt már a hip-hopba, a rapbe, a nu metalba is, mostanában pedig a country felé húzza a szíve, és serényen dolgozik a 2015-ös First Kiss folytatásán, ami 2018-ra talán kész is lesz. Persze mindezt turné is követné szokás szerint, úgyhogy hamarosan akár láthatjuk is Kid Rockot egy hatalmas koncerten.

Kid Rock – Ezúttal a countryban fürdőzik

Nashville-ben ütött tábort

Nem újdonság, hogy Kid Rock zenei kaméleonként mindig más színben mutatkozik, ugyanis a változatosság, a különböző műfajok közötti keringő mindig is jellemző volt a rockzene fenegyerekére. Bár karrierje során készített pár izmos rocknótát, legismertebb mégis a ’98-as Devil Without A Cause lemezével lett, mely több mint tízmillió példányban kelt el világszerte.

Azóta hosszú utat járt be, és a siker mindig kézen fogva kísérte az énekest, így az sem rengette meg a rajongók bizalmát, amikor southernes ízeket lehetett felfedezni zenéjében. Az utóbbi időben pedig a rockot is elhagyta, így 2015-ös First Kiss című lemeze, már szinte vegytiszta country album lett.

Az utóbbi idők csendes hónapjait új dalokkal törte meg az énekes, méghozzá a szintén country ihletésű Po-Dunkkal, valamint a Greatest Show On Earth rockba áztatott dallamaival, mely a korábbi alkotásai iránt rajongó híveknek bizakodásra adhat okot. Mindezt követte a bejelentés, hogy nashville-i kapcsolatait (saját háza is van a városban Kid Rocknak) szorosabbra fűzte, ugyanis aláírt egy lemezszerződést a BBR Music Grouppal, akik hagyományosan countryelőadókat foglalkoztatnak.

„Rengeteg különböző stílusú dalom van”

Ettől függetlenül lehet, hogy pont Kid Rock lesz a feketebárány a lemezcégnél, ugyanis többféle stílusú dalt hozott össze a zenész az utóbbi időszakban.

„Az egész olyan, mintha visszatérnék a Rock N Roll Jesus, valamint a Devil Without A Cause albumokhoz. Rengeteg különböző stílusú dalom van: rocknóták, reggae stílusú cuccok és hardcore rap anyagok. Van egy rakás dalom, de egyelőre még nem tudom biztosan, mit fogok feltenni a lemezre, és hogyan adom ki.”

Van tehát zavar a rendszerben, amit elsősorban a korábban emlegetett Greatest Show On Earth, valamint a másik két eddig ismert dal okoz. A legfrissebb nóta a Tennessee Mountain Top, aminek már a címéből is  déli hangulat csurog.

Akárhogy is lesz, a lemeznek valamikor 2018 elején kell jönnie, ugyanis nem titkolt szándéka Kid Rocknak, hogy az anyaggal turnéra induljon, mely Greatest Show On Earth néven futna. Amíg nem tudunk fix infókat, addig marad az új dalok hallgatása és a reménykedés, hogy hosszú idő után hozzánk közel is eljut, amiről mi biztos, hogy beszámolunk nektek!

*

Forrás: rollingstone.com, rollingstone.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: