Ahogy azt már megszokhattuk, mozgalmas éve volt az Iron Maidennek. A banda tagjai ráadásul saját egyéni projektjeiket sem hanyagolták, mindezek mellett pedig Magyarországon is ismét megcsodálhattuk a heavy metal kiválóságok látványos műsorát. A folytatás pedig hasonlóan diadalmasnak ígérkezik, mint a banda eddigi karrierje.

Iron Maiden – Egy új album mindenképpen lesz

Dickinson és Harris nagy elánnal dolgozott 2018-ban

Folytatja sikersztoriját az Iron Maiden. A heavy metal egyik legfontosabb zászlóvivője 2018-ban sem pihent, ráadásul a csapat tagjai egyenként is aktívak voltak. Bruce Dickinsonnak megjelent életrajzi könyve Mire való ez a gomb? címmel, ráadásul Szarajevó díszpolgárává is avatták legendás 1994-es bosnyák koncertje miatt, mellyel kapcsolatos dokumentumfilmje szintén idén került mozikba. Ugyanakkor keményen beszólogat is, például a Rock And Roll Hall Of Fame-nek, akiket nem éppen finoman küldött el melegebb éghajlatra.

„Úgy gondolom, hogy a Rock And Roll Hall Of Fame nem más, mint egy rakás komplett balf.sz gyülekezete. Egy csomó álszent amerikai barom működteti, akik még akkor sem tudnák, mi az a rock and roll, ha képen törölnék őket vele. Hagyják abba a Prozac szedését, és kezdjenek el sört inni!”

Mindezek után tovább nyújtotta mondandóját egy másik interjúban, mivel sokan azzal vádolták, hogy azért volt vehemens, mert mindenképpen be akar kerülni a legendák közé. Azonban erről szó sincs Dickinson szerint.

„Az igazság az, boldog vagyok, hogy nincs ott az Iron Maiden, és nem is szeretném, ha odakerülnénk. Ha egyszer be akarnak iktatni, akkor biztos, hogy el fogom utasítani. Nem kapják meg azok a rohadékok a hullámat! A rock and roll nem egy clevelandi mauzóleumba való, ez egy élő dolog. De ha egyszer odakerül, akkor vége. Ez több mint rossz, tragikus.”

Steve Harris basszer ezzel egy időben nem elégszik meg anyabandájával, hanem tovább dolgozik a háttérben British Lion nevű csapatával is. A zenekar új albuma 2019-ben jelenik meg, melyről egy dalt máris bemutattak. Steve szerint a kettes lemez igazán élettel teli lesz.

„Élőbb lesz, mozgalmasabb és vibrálóbb. A dalok szerintem igazán erőteljesek. Az első lemezen is volt pár energiától duzzadó tétel, de az új anyag inkább azt tükrözi, hogy milyenek vagyunk most, öt-hat évvel később.”

„Egy nap talán már nem leszünk képesek tovább turnézni”

Ami az Iron Maident illeti, Legacy Of The Beast turnéjuk hatalmas siker volt Európában, ráadásul különleges dalok is bekerültek a programba, mint például a plágiumper miatt hanyagolt Hallowed By Thy Name, vagy a majdnem harminc éve félretett Flight Of Icarus. A banda ráadásul megint benézett Sopronba, 2019-ben viszont 2019-ben Észak- és Dél-Amerikában koncerteznek majd a Raven Age és a Fozzy társaságában.

A legfontosabb kérdés pedig természetesen a jövőre vonatkozik, de úgy tűnik, hogy nem kell aggódniuk a rajongóknak, mert Steve Harris egy lemezt még mindenképpen lát, sőt turnét is. Aztán, hogy hogyan alakul a távoli jövő, azt még nem tudni.

„Nagyon biztos vagyok benne, hogy csinálunk még egy albumot, majd pedig ha minden rendben lesz, akkor turnéra is indulunk vele. Hogy mindez meddig tart, azt nem tudom megmondani. Az elmúlt húsz évben már beszédtéma volt ez a dolog, de ahogy telik az idő, egyre inkább valósággá válik, hogy egy nap talán már nem leszünk képesek tovább turnézni. De nem akarok egyelőre erre gondolni, élvezned kell a pillanatot.”

*

Forrás: loudwire.com, consequenceofsound.net


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: