Egészen elképesztő az a karrier, amit Iggy Pop magáénak tudhat, ennek ellenére nem dől hátra kényelmesen, hanem mindig feszegeti határait és próbál zeneileg termékeny maradni. Új albuma, a Free is ennek köszönhetően készült el.

Iggy Pop –Szabaddá vált új lemezével

„Ő generációjának egyik utolsó mohikánja”

Iggy Pop nem pihen. Legutóbb 2016-ban hallhattunk felőle, amikor is a Queens Of The Stone Age vezérével, Josh Homme-mal készített közös lemezt Post Pop Depression címmel. A lemez az előadók előéletét ismerve feszegette a határokat, de ezt Josh is elmondta előzetesként: „Olyan területekre tévedtünk ezzel a lemezzel, ahol korábban sosem jártunk. Ez volt a megállapodás, valamint az, hogy mindent beleadunk.”

Bele is adtak mindent, sőt az albumhoz egy koncertfelvétel is tartozott, mely Post Pop Depression: Live At The Royal Albert Hall néven került boltokba. Ezen a koncerten is világosan látszódott, hogy James Newell Osterberg Jr. (ugye ez Iggy eredeti neve) még mindig formában van.

„Ő generációjának egyik utolsó mohikánja. Ez egy teljesen megérdemelt győzelmi futama egy olyan embernek, aki nem biztos abban, hogy nyer-e. De most nyert. Lehet, hogy alagutat fúrt a föld alatt.”

„Ez az album csak úgy jött”

Nemrég Budapesten is megmutatta, hogy mit tud élőben, azonban ha azt gondolod, hogy ezzel ennyi, akkor tévedtél. Ezúttal ugyanis csak három évet kellett várni új albumára, mely szimplán Free címmel kerül a boltokba, méghozzá 2019. szeptember 6-án. Az albumról Iggy a következőket mondta:

„A Post Pop Depression utáni turné végére biztos voltam benne, hogy megszabadultam a krónikus bizonytalanságérzettől, mely hosszú ideig kísérte életemet és karrieremet. Ugyanakkor kimerültnek is éreztem magam, hátat szerettem volna fordítani és elsétálni, szabad szerettem volna lenni. Tudom, hogy ez egy illúzió, és a szabadság egy olyan dolog, amit érzel, de abban a tudatban éltem az életem ez idáig, hogy ezért az érzésért érdemes folytatni, és ez az, amire igazán szükséged van. Nem a boldogság vagy a szerelem szükséges, hanem a szabadság érzése. Szóval ez az album csak úgy jött, és hagytam, hogy így legyen.”

A lemezről eddig hallottak alapján most sem fogunk csalódni a veterán underground legendában, úgyhogy érdemes beszerezni az anyagot. Ha pedig megint erre téved turnéjával, akkor szólunk, mert egy ekkora előadó koncertjét nem érdemes kihagyni!

*

Forrás: rollingstone.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: