Bizonyára kevesen vannak, akik nem hallottak arról, hogy ismét együtt a nagy hármas: Axl Rose, Slash és Duff McKagan. De miért nem a ’80-as évek klasszikus felállása jött össze? Erre a kérdésre talán csak az érintettek tudják a választ, hiszen a Guns N’ Roses rajongók felé irányuló kommunikációja annyira fapados mostanság, hogy egyenesen a 30 évvel ezelőtti állapotokat idézi, amikor is féligazságok és pletykák keringtek szerte az éterben.

axlslashduff

Minden tavaly nyáron kezdődött, amikor bejelentették, hogy Slash és Axl kibékült, amire rátett egy lapáttal, hogy két gitáros ki is lépett a Guns N’ Roses-ból, ez pedig azonnal beindította a fantáziákat. Szó esett ausztrál, portugál és svéd koncertektől, melyek közül volt, amit hivatalosan cáfoltak is, november-december tájékán viszont már szinte készpénznek lehetett venni, hogy tényleg összejön újból a jól ismert felállás. Minderre természetesen csak utalgattak különféle jelekkel, ilyen volt például a klasszikus logó feltűnése a banda honlapján karácsonykor, de ekkor már több zenei sajtóorgánum is konkrét cikkeket hozott le a reunion koncertekkel kapcsolatban.

Újra együtt a nagy hármas

gnr_drumheadJanuárban viszont hivatalossá váltak az addig csak pletykáknak számító infók, miszerint a Coachella fesztiválon, valamint Las Vegasban és Mexikóban is fellép az Axl Rose, Slash és Duff McKagan hármas, akik azóta ismét bizonytalanságban tartanak minket, legalábbis a másik 3 zenész személyének kilétével kapcsolatban.

Bár egy héttel ezelőtt egy aukcióra felkínált dobbőrön a klasszikus hármas kézjegye mellett Dizzy Reed, Frank Ferrer és Richard Fortus aláírása díszeleg, ezt sem lehet egyelőre készpénznek venni, hiszen mind a mai napig semmilyen hivatalos bejelentés nem történt.

Felmerül a kérdés, hogy mindezt miért csinálják a srácok az internet korában, de aki kicsit dörzsöltebb, az tudja: így lehet minél nagyobb hírverést csapni az egész bulinak. Bár az eddig bejelentett 6 koncert (egy kivételével) mind teltházas, nem árt a reklám a csapatnak, így érthető a ’80-as, ’90-es évek kommunikációs metódusának újbóli előretörése.

gunsclassic

Mi jöhet még?

Megállás nélkül érkeznek a különféle hírek arról, hogyan csatlakozik mégis Izzy Stradlin a Guns N’ Roses csapatához, miközben ő Twitter-posztokban, és a sértődött ex-menedzser, Alan Niven szerint dalban mondja el, hogy esze ágában sincs pengetni a gárdában. Időnként bekerül a kalapba Matt Sorum neve, bár onnan inkább Steven Adler túrja ki, akinek például a napokban mondta le április 1-jei koncertjét a hollywoodi Whisky A Go Go klub, mivel helyette inkább valami nagyobb bejelentésre készülnek, szóval lehetnek még itt meglepetések dögivel.

Ja, és még nem is említettük az egyik legfrissebb pletykát: állítólag Axl Rose ugrana be a hallásproblémák miatt pihenőre küldött Brian Johnson helyett az AC/DC-be, ami azért elég érdekes lenne, bár iszonyatosat durranna, az tuti!


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: