Egy éve buliztunk Lemmy Kilmister és a Motörhead utolsó magyarországi koncertjén, a VOLT-on. Ennek apropóján olvasd szeretettel jóbarátom emlékezését, melyet Lemmy decemberi halálakor írt.
2004, Vekeri-tó fesztivál, Debrecen. Szombaton lépett fel a Motörhead. Pénteken, mint kötelességtudó 16 éves rock n’ roll arc, késő délután elindultam a fesztiválra. Ahogy haladok a villamos irányába, szembe jön velem a Panic Café pultosa, Sanyi.
– Szevasz Csongi! Álljál meg! Nem hiszed el b@szki, de itt van Lemmy a Panic-ban!
– Na, persze. Szórakozz a nénikéddel.
– De mondom, ott issza a whiskyt, és játékgépezik.
– Haver, nincs nekem időm ilyen hülyeségekre, el fogok késni Junkies-ról.
– Na, nézd meg a saját szemeddel, ha nem hiszed!
Gondoltam, ennek azért mégiscsak utánajárok. Belépünk a Pánic-ba, először semmi szokatlan. Néhány ember lézeng csak. Miközben beljebb megyek, már azon tűnődöm, bedőltem az aljas tréfának. Ekkor pillantok először a kis beugró felé, ahol a játékgép is található. Egy nagy darab faszi áll előtte. Kalap, hosszú haj, bőrszerkó, csizma, egyik kezében whisky, másikkal püföli a játékgépet. Na ne bassz…
Körülbelül 10 percig állhattam ott úgy, hogy közben mukkanni sem tudtam. Majd gyors telefon Adrián barátomnak:
– Azonnal gyere a Pánic-ba! Itt van Lemmy!
– Aham. Sajna nem tudok, mert épp Bruce Dickinsonnal borozgatok.
– Nem viccelek bazdmeg, indulj el máris, később meg fogod köszönni!
Közben Lemmy áthelyezte a székhelyét a pult elé. Még tébláboltam egy sort, majd minden bátorságomat, és a sokk hatására elpárolgott angoltudásomat összeszedve megkocogtattam a vállát. Lassan felém fordult.
– Khm, Sir… can you… öhm… give an autogram please?
Nem szólt egy szót sem, aláírta a szimatszatyromat, bólintott, majd koccintásra emelte a poharát. Velem meg forgott a világ…. együtt iszom Lemmy-vel! Hát ezt senki sem fogja nekem elhinni!
Lemmy ezután visszatért a whiskyje társaságába, majd hamarosan lelépett. Csak azt sajnálom, hogy akkoriban még nem volt kamera a telefonokban, és fényképezőgép sem volt nálam, így nem készülhetett közös fotó. Másnap viszont – életem egyik első nagy fesztiválélményeként – hatalmasat ugráltunk a Motörhead koncertjén.
Én ezzel a történettel búcsúzom tőle. Sohasem fogom elfelejteni. Most elment, és a világ máris egy unalmasabb hellyé vált. Nem írom, hogy nyugodjon békében, mert azt úgysem tud: akárhova is került, biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy nyomja tovább a rock n’ rollt. És ez így van jól.
