Nem csoda, hogy ilyen sikeres a Coldplay jelenleg is futó turnéja, hiszen a mindenki által ismert brit rockbanda olyan slágereket tudhat magáénak mint például a Paradise, a Viva La Vida, a Yellow vagy a Clocks. Chris Martinék ráadásul 2017-ben is folytatják a nemrég megjelent A Head Full of Dreams albumhoz kapcsolódó körutat, így mi is reménykedhetünk abban, hogy elérhető közelségbe kerül a slágergyáros banda.

Coldplay – Folyamatosan teltház előtt játszanak

Utolsó albumukat készítették el?

A brit zenekar karrierjét csupa pozitív jelzővel lehet illetni, annyira mesebeli utat jártak be a siker csúcsáig. Mindezek ellenére Chris Martin pár hónapja elhintette, hogy a 2015 decemberében megjelent A Head Full of Dreams lehet az utolsó lemezük.

Mi azonban nem hinnénk, hogy mindezt komolyan gondolta az énekes, de, ha véletlenül mégis így történne, akkor büszkén vonhatják fel a fehér zászlót a srácok egy ilyen karrier után.

A Coldplay hetedik albuma egy személyes problémákkal terhelt időszak második párlata, mivel Chris 2014-ben vált el feleségétől, a kiváló színésznőtől, Gwyneth Paltrow-tól.

Az új anyag azonban már közel sem olyan komor és sötét, mint elődje, a Ghost Stories, amire, valljuk be, vastagon rányomta bélyegét a pár válása.

Az albumon – ahogy megszokhattuk – ismét neves vendégek pörgetik fel a hangulatot, ugyanis Beyoncé mellett az ex-feleség, Gwyneth Paltrow és a jelenleg is regnáló amerikai elnök, Barack Obama is tiszteletét tette. Utóbbit persze meglehetősen trükkös módon „vonták be” a munkálatokba, mivel az Amazing Grace-t éneklő elnök hangját egyszerűen csak bevágták a Kaleidoscope című számukba.

Egyre hosszabb és sikeresebb az aktuális turné

Az A Head Full of Dreams turnéja lassan megkerüli a világot, ugyanis 2016 decemberében Óceánia következik, majd pedig újabb kör indul, mivel ismét visszatérnek Európába és Észak-Amerikába a brit zenészek.

A koncerteken egyébként mindig frenetikus hangulat uralkodik, és a rajongóknak a műsor mellett a látványra sem lehet panaszuk, mivel egy háromrészes színpaddal utazgatnak Martinék a világban, amit gazdagon megfejelnek lézershow-val és pirotechnikával is.

Coldplay – Folyamatosan teltház előtt játszanak

A friss hírek szerint a nem mindennapi eseményről mi sem maradunk le, mivel 2017. június 11-én a bécsi Ernst Happel Stadionban is fellép a Coldplay 20 számos programjával.

Az eseményre azonban egy nap alatt elkeltek a jegyek… De, ha lemaradtál a jegyvásárláól, akkor se csüggedj, mert azt rebesgetik, hogy hamarosan újabb dátumot is kitűznek, így még neked is lesz lehetőséged beszerezni a koncertjegyed!

Hogy ne maradj le a legfrissebb Coldplay-infókról, add meg e-mail címed, és küldjük a legfrissebb híreket!


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: