Zajlik az élet Bruce Springsteen körül, hiszen nemrég indult turnéra, amiről az utolsó pillanatban döntött a 20-szoros Grammy-díjas zenész. Ezen kívül új lemezre is készül, valamint lemondott és meg nem valósult koncertek is felírhatóak a számlájára. Mindez pedig az utóbbi 3 hónap termése. Szép lista!

Bruce Springsteen – A The River lemezzel turnézik a Főnök

Múltidéző turné, amiben nekünk nem lesz részünk

Egyik legsikeresebb albumával, a The Riverrel turnézik Bruce Springsteen, aki zenekarával, az E Street Banddel az 1980-as dupla albumot mindegyik állomáson előadja. A turné ötlete tulajdonképpen az utolsó pillanatban pattant ki Bruce fejéből, aminek következtében gitárosa, Nils Lofgren kénytelen volt lemondani szólókoncertjeit. Minden egy ártatlan New York-i fellépéssel indult, majd végül olyan sok város került fel a listára, hogy még Európába is átnyúlt a koncertkörút.

Bruce Springsteen az öreg kontinensen élő rajongóit azzal lelkesíti, hogy az észak-amerikai kanyar csak bemelegítés Európára, így erős bulikra számíthat a közönség a 66 éves legendától. Számunkra azonban ez csak sovány vigasz, hiszen elérhető közelségbe nem jön a Főnök, pedig a lelkes sógorok még a hivatalos bejelentés előtt vizionáltak egy bécsi stadionkoncertet, amire a neten érdekes módon 180 euróért jegyet is lehetett váltani. Ám végül Bécs nem került be a kalapba, így nemcsak szomszédaink, hanem mi is hoppon maradtunk.

Új album és koncertlemondás

Springsteen egyébként már el is készült 2014-es High Hopes című albumának folytatásával, amihez saját bevallása szerint már a 2012-ben kiadott Wrecking Ball előtt hozzálátott, ám az utolsó simításokat csak tavaly nyáron végezte el az anyagon. A lemezt ráadásul eredetileg nem a zenekarával akarta megcsinálni, de végül másképp döntött:

„Amin dolgozom, az több egy szólómunkánál, és nem igazán egy olyan anyag, amit a bandámmal akartam megcsinálni. De ez tolni fogja a zenekar szekerét jó sokáig, valamint remek dolog lesz együtt játszani ahelyett, hogy 2-3 évet várakozással töltenénk az E Street Band turnék között. Jó esély lesz arra, hogy kiálljunk és villantsunk egy nagyot.”

Bruce Springsteen – A The River lemezzel turnézik a Főnök

Bruce Springsteen egyébként még mindig ott ül a lemezen, és a megfelelő – de leginkább szabad – pillanatra vár, hogy kiadhassa azt, addig azonban csak szeretné élvezni a jelenleg is zajló turnét, aminek greensborói állomását épp tegnapelőtt (április 9-én) mondta le. Mindezt azért, mert Észak-Karolina államban megszavazták az úgynevezett mosdótörvényt (eredeti nevén: HB2-törvény), aminek értelmében a transzneműeknek azt az illemhelyet kell használniuk, ami a születési nemüknek felel meg. A törvény ellen harcolókkal szolidaritást vállalt a népszerű zenész is, ezért döntött észak-karolinai rajongói kárára úgy, hogy törli a vasárnap esti koncertet:

„Úgy éreztem, hogy elérkezett az idő nekem és a banda számára, hogy kifejezzük szolidaritásunkat ezekkel a szabadságharcosokkal.”


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: