Különleges koncertfelvételt készített a brit metalcore alakulat, a Bring Me The Horizon. Oliver Sykesék szimfonikus zenekarral adtak egy teljes koncertet a patinás Royal Albert Hallban, a koncert felvétele pedig 2016 decemberében landol a boltok polcain. A csapat ezzel egyidőben ugyanakkor már új albumának zenei irányán is gondolkodik, és sokkal „furcsább” anyagot szeretnének összerántani a következő pár hónapban.

Bring Me The Horizon – Ők is kipróbálták magukat szimfonikus zenekarral

„Sötétebb és táncosabb” anyagot készítenek?

2015 szeptember 11-én jelent meg a sheffieldi zenekar eddigi legutolsó albuma, a That’s The Spirit, ami nagyszerű kritikákat kapott világszerte. Sykes a következőképpen mutatta be a lemezt:

„Az emberek azt gondolhatják, hogy a That’s The Spirit egy alaposan kicsiszolt pop-rock album, de ez nem igaz. Úgy hiszem, hogy nagyon ötletes és egyedi, de biztonságos is valamilyen módon. Tudjuk, hogy a dalok jól fognak passzolni az emberekhez.”

A lemez sikere persze nem maradt el, hiszen rengetegen vásárolták meg az új jövevényt, valamint a különböző listákon is jól szerepelt a korong, de nem elhanyagolható az a tény sem, hogy sikeres koncerteket zavartak le a britek az albumhoz kapcsolódóan.

A folytatásra azonban Sykes szerint még várni kell, mivel nem akarják megkockáztatni, hogy elkészítsék kétszer ugyanazt a lemezt, illetve a srácok a családjukkal is szeretnének egy kis időt eltölteni a következő nagy dobás előtt. Az viszont biztos, hogy a következő anyag teljesen más lesz:

„Ki tudja, következőleg talán egy kicsit furcsább irányba toljuk a hangzást. Lehet, hogy sötétebb és táncosabb hangzással is kísérletezünk majd, ami nagyon jól illeszkedne a koncertek hangulatához.”

Bring Me The Horizon – Ők is kipróbálták magukat szimfonikus zenekarral

Jótékonysági eseményen vették fel új koncertlemezüket

A srácok zenéje sokakat megérint, ráadásul rajongóik nemcsak a hétköznapi emberek közül, hanem a hírességek közül is akadnak.

A Korn két gitárosa szerint a banda minden lemezén érezhető a fejlődés, és, ha 10 évvel ezelőtt robbannak be, akkor szinte biztos, hogy az összes lemezük ötszörös platina minősítéssel büszkélkedhetne. A két zenész állítását – vagyis azt, hogy mindig valami frisset és újat alkotnak Sykesék –, a hamarosan megjelenő koncertkiadványuk, a Live At The Royal Albert Hall is alátámasztja.

A sheffieldi srácok ugyanis történetükben először, szimfonikus zenekarral léptek színpadra, aminek apropója a Teenage Cancer Trust nevű fiatalokkal foglalkozó rákellenes szervezet jótékonysági rendezvénysorozata volt. Ennek keretén belül a nívós Royal Albert Hall színpadán játszott a Bring Me The Horizon 2015. április 22-én, ahol a Parallax Orchestra színesítette zenéjüket, a karmester Simon Dobson volt.

A koncertanyag megjelenését egy rövid európai turné előzi meg, azonban csak a legnagyobb városokban lép fel a csapat, így, aki látni akarja őket, annak nagy utat kell megtennie a következő hetekben.

*

Forrás: http://teamrock.com/news/2016-10-25/bring-me-the-horizon-launch-doomed-live-video, http://teamrock.com/news/2016-10-24/bring-me-the-horizon-want-weirder-sound-on-next-album, http://teamrock.com/news/2016-08-26/korn-men-in-love-with-bring-me-the-horizon

Oszd meg barátaiddal a Facebookon: