Hallottál már a Jon Bon Jovi Cruise-ról? Ha nem, akkor most nagyon figyelj, mert még mindig nem gond, ha az elsőről lemaradtál, ugyanis hamarosan lesz egy újabb, szóval, ha hatalmas Bon Jovi fan vagy, akkor mindenképpen ott a helyed!

Bon Jovi – Őrületes hajóutazás, amiből neked is ki kell venned a részed!

Miamiból indult az első négynapos Bon Jovi-hajóút

Jon Bovi Jovi Cruise. Ha odavagy a bandáért vagy rettenetesen belezúgtál Jonba, akkor biztosan tudod, miről van szó, de az is előfordulhat, hogy nem, ugyanis nemrég ért véget az első olyan négynapos utazás, melynek fókuszpontjában az énekes áll. Az egész parti a Sixthman nevű zenei rendezvényszervező céghez kötődik, akik több ehhez hasonló utazást is tető alá hoznak, például a KISS-nek is. Na, de visszatérve Jonhoz, az énekes két koncertet adott az első ilyen megmozduláson a több mint kétezer rajongónak, akik buliban nem szenvedtek hiányt.

A négynapos kiruccanás ugyanis az egyik legforróbb nyaralóhelyről, Miamiból indult és a szervezésnek köszönhetően nemcsak a koncertek, hanem olyan programok is simán beiktathatóak voltak a napirendedbe, mint a pezsgőfürdőzés vagy egy kellemes vacsora a haverokkal. Persze ha szeretsz legurítani néhány sört az sem gond, de akkor inkább már bort, ugyanis Jon fia, Jesse Bongiovi is csatlakozott a rendezvényhez, aki egyébként üzleti partnere édesapjának a Hampton Water Wine-nál. Szóval a Bon Jovi-hoz köthető bor is úgy folyt a fedélzeten, mint víz a csapból, ráadásul a koncertek között kóstolókat is osztogattak a kiszáradt rajongóknak.

Bon Jovi – Őrületes hajóutazás, amiből neked is ki kell venned a részed!

Hogy teljes legyen a Bon Jovi-élmény, arról nemcsak a két koncert, hanem a háttérzene is gondoskodik a fedélzeten, ugyanis szinte mindig a banda dalai szólnak a helyszíneket összekötő termekben. Mindemellett más zenekarok bulija közötti időben olyan beszélgetésekre kerül sor, melyeken például Matt Bongiovi, az énekes testvére vagy a banda producere, Obie O’Brien beszél Jon életéről, munkamódszeréről, stílusáról, úgyhogy alaposan kiokosodhatsz, ha az ilyen részletekbe nem nagyon merülsz bele a zene mellett. De a bandáról és Jonról elhíresült fotók szerzője, David Bergman is feltűnt egy ehhez hasonló kis pódiumbeszélgetésen, ahol a híres fotók hátteréről mesélt.

Júliusban Bécsben láthatod a bandát, augusztusban pedig akár Jonnal borozhatsz

Ha már szóba kerültek a koncertek és más zenekarok, az első négynapos kiránduláson olyan bandák tették tiszteletüket Jon háttérzenekara, a Kings Of Suburbia mellett, mint a Collective Soul és Tonic, de volt Bon Jovi tribute zenekar a Slippery When Wet személyében és Def Leppard tribute banda, a Tempt. Azonban az olyan kevéssé ismert bandáktól és előadóktól sem kellett tartani, mint a Wayland, Matt Brown és Betsie Gold, mivel felhőtlen bulikkal kápráztatták el a nagyérdeműt. Ezen felül volt csendes diszkó, karaoke és rengeteg egyéb elfoglaltsági lehetőség is, szóval legközelebb ezekre számíthatsz, ha úgy döntesz, hogy te is befizetsz egy ilyen lazulással összekötött hatalmas buliba.

Bon Jovi – Őrületes hajóutazás, amiből neked is ki kell venned a részed!

Várj, legközelebb? Igen, nem kell a kardodba dőlnöd, ha erről lemaradtál, ugyanis 2019. augusztus 26-tól 29-ig a Sixthman szervez egy újabb kanyart, mely ezúttal Európából, egészen pontosan Barcelónából indul és Palma de Mallorcán ér véget. A Runaway To Paradise part 2 néven futó kiruccanás pedig a fent olvasható programokkal rukkol elő, azonban olyan bandák és előadók teszik tiszteletüket ezúttal, mint Grace Potter és Johnny Rzeznik Goo Goo Dollsból, vagy a Slippery When Wet és Betsie Gold. Meg persze Bon Jovi és háttérzenekara, a Kings Of Suburbia. Mindennek tetejébe, ha arany beugrót veszel, akkor egy fotót is lőhetsz Jonnal, vagy akár egy pohár bort is megihattok. A részletek ITT találhatóak.

De ha csak egy sima Bon Jovi-koncertre vágysz, az is megoldható, csak kattints IDE és gyere velünk a banda bécsi koncertjére július 17-én!

*

Forrás: cruisecritic.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: