Öt év után ismét új dalcsokorral jelentkezik a kaliforniai Blink-182, akik ugyan megkomolyodtak az elmúlt években, ám a humor és lendület nem tűnt el a zenéjükből. Az új gitárossal készült lemeznek a California címet adta a Mark Hoppus énekes-basszeros vezette csapat, ám a Bored To Death-et leszámítva még nem eresztették túl közel a rajongókat a friss áruhoz.

Blink-182 – Nem untatnak halálra az új lemezzel

Sikerek és viszontagságok között edződtek

A kaliforniai Powayből származó Blink-182 is azon bandák közé tartozik, akik ugyan korán nekilódultak a zenei útvesztő felfedezésének, ám a nagy áttörés csak a 2000-es évek környékén sikerült nekik. Abban az időben a zenecsatornák műsorainak gyakori szereplői voltak a srácok dalai, egy All The Small Things, The Rock Show vagy First Date nélkül nem múlhatott el nap a slágerlisták végigpásztázása során. A fiatalos lendülettel és pimaszsággal átitatott dalok nagy tömegeket indítottak meg, feltűnő klipjeik mellett pedig egyszerűen nem lehetett szó nélkül elmenni.

2005-ben azonban szétszéledtek a srácok Tom DeLonge gitáros miatt, aki korlátozva érezte kreatív szabadságát a zenekarban. A páréves szünet közben a dobos, Travis Barker súlyos repülőgép-balesetet szenvedett, valamint korábbi producerük elhunyt, ez viszont ismét összekovácsolta a fiúkat, akik némileg újjászületve fogtak hozzá a közös munkához, 2009-ben.

Érettebben is hatalmas lendülettel dolgoznak

A Blink-182 legsikeresebb felállása az újraindulás után azonban csak egy lemezt élt meg, mivel 2015-ben ismét elhagyta a zenekart DeLonge, aki helyett Matt Skiba állt be a gitáros posztra. Vele rekordmennyiségben termelte a dalokat a csapat: a hetedik stúdiólemezhez összesen 26-27 szerzemény született. Természetesen nem mind kerül rá a július 1-jén érkező California albumra, de így is meglehetősen sűrű, 16 számmal büszkélkedő korongot kapnak a rajongók.

Az első új összeállítással készült albumról egyelőre csak a Bored To Death hallgatható meg, de már nem kell sokat várni, és mindről lehull a lepel. Ráadásul élőben is valószínűleg sokat eljátszanak az új számokból a srácok, mivel még a megjelenés előtt elindulnak egy vaskos amerikai turnéra, ami egészen október 1-jéig tart. Az új lemezzel kapcsolatban egyébként John Feldmann producer a következőket mondta:

„A srácok már nem 23 évesek; ők már édesapák, úgyhogy nem írnak már dalokat a szellentésről és az ilyen buta dolgokról, ennek ellenére még mindig megvan a humorérzékük. Kellett, hogy valamiféle érettséget tükrözzön az album, és így is történt. Bátran mondhatom, hogy ez az egyik legjobb album, amin valaha dolgoztam.”


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: