Váratlanul elkaszálták a Mick Jagger és Martin Scorsese nevével fémjelzett sorozatot, a Bakelitet (Vinyl). A ’70-es évek igen kacskaringós zenei világába kalauzoló alkotás nagy sikereknek nézett elébe 2015 nyarán – amikor híre ment a sajtóban –, azonban úgy látszik, hogy az átlag tévézők nem tudtak ráhangolódni a sorozatra, így a negatív kritikák és az alacsony nézettség miatt végül egy évad után lejárt a lemez.

Bakelit – Vége Jagger és Scorsese sorozatának

Minden adott a sikerhez 

Bár rengeteg negatív kritika jelent meg az első kétórás Bakelit-epizód után – melyek elsősorban unalmasnak, kiszámíthatónak és zenei szempontból súlytalannak titulálták az egyébként lüktető sztorival rendelkező sorozatot –, szerintünk azért nagyon sokan elkapták a fonalat már az elején.

Ugyan kicsit túltolták az evilági élvezetekben való fürdést a nyitánynál, ennek ellenére egy nagyon szikrázó produkciónak tűnt a Bakelit már a kezdeteknél is. Vegyük csak például a közreműködő neveket: Mick Jagger, Martin Scorsese (te jó isten!), Terence Winter, Bobby Cannavale, Olivia Wilde és James Jagger. Persze rajtuk kívül jó pár a filmvásznon nem ismeretlen arc is megjelenik a sorozatban, ennek ellenére már csak az előbb felsorolt néhány név is azt garantálta, hogy sikerre született a produkció.

Bakelit – Vége Jagger és Scorsese sorozatának

A sztori egyébként a ’70-es években játszódik, és egy lemezkiadó elnökéről, Richie Finestráról (Bobby Cannavale) szól, aki a nagy üzlet után hajt a filmben, keresve egy új zenei hangzást, amit a Nasty Bits nevű fiktív punkbanda frontembere, Kip Stevens (James Jagger) szállít. A hatalmas sikerek és komoly döntések azonban Richie feleségével, Devonnal (Olivia Wilde) ápolt kapcsolatát eléggé drámai vizekre taszítják, így a rengeteg pörgés, vibrálás és zűrös történet közepette ez a szál (és aztán sok további) is megjelenik a sorozatban.

Lemez is megjelent, saját szerzeményekkel

A részekben természetesen a zene nem utolsó szempont, így eredeti Led Zeppelin, Black Sabbath, Deep Purple és David Bowie dallamok mellett olyan melódiák is felcsendülnek, amiket kifejezetten a sorozathoz írtak. 2016. február 13-án az ezeket a dalokat tartalmazó album, a szintén Vinyl névre keresztelt korong is megjelent, összesen 18 friss és ropogós, a ’70-es évekbe kalauzoló szerzeménnyel.

Leálltották a folytatást

Tulajdonképpen, ha jól megvizsgáljuk a széria megszületésének a körülményeit, akkor első évad sem lett volna, mivel egy háromórás mozifilmként indult a Bakelit, ami a könnyűzene történetét ölelte volna fel. A közel 10 éve megszületett koncepció azonban mindig elakadt, így végül úgy alakult, hogy csak 2016 februárjában tudott elindulni az HBO-n (ám ekkor már “csak” sorozatként) a Mick Jagger élményein (is) alapuló, és az Oscar-díjas Martin Scorsese által rendezett mű, amit Terence Winter írt.

Egyes kritikák szerint a zenés részek súlytalanok voltak, illetve sok üresjárat és kiszámíthatóság jellemezte a sorozatot, mégis sokan ráfüggtek a Bakelitre. Aki valaha is érzett szenvedélyes rajongást a rockzene vagy a zenélés iránt, azt azonnal megfertőzte a sorozat miliője, ezért is értehetetlen a döntés, mely szerint a sorozat egy évad (10 epizód) után leáll:

„Természetesen nem volt egy könnyű döntés. Hatalmas tisztelet a kreatív csapat és a stábnak a projektben végzett kemény munkájáért és szenvedélyéért” – áll az HBO közleményében.

A döntés továbbá azért is sajnálatos és érthetetlen, mivel áprilisban arról szólt a fáma, hogy még egy évadot kap a sorozat, ám új showrunnerrel, így némileg új irányt vehetett volna a sztori.


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: