2017 elején egy komoly csomaggal indul útnak az M. Shadows vezette Avenged Sevenfold. A kaliforniai metalbanda jelenleg is készülő új lemezét mutatja be a rajongóknak, a turnéra pedig remek zenekarokat választottak kísérőnek, így a csalódás szinte kizárt a bulikon.

Avenged Sevenfold – Agresszív új albummal látogatnak el hozzánk

Doboscsere és pereskedés felvezetésként

Azt már 2015 nyara óta tudjuk, hogy a kaliforniai banda Arin IIejay dobos nélkül megy tovább, hiszen, mint kiderült, sem zeneileg, sem a turnézás terén nem volt meg az összhang az utóbbi időben a zenekar és Arin között. Pár hónap után azonban bemutatták az új ütőst, Brooks Wackermant, akit a Bad Religionből szerződtettek, így ismét teljes lett a felállás, szóval látszólag semmi sem állíthatta meg az új album felé vezető úton M. Shadows-ékat.

Avenged Sevenfold – Agresszív új albummal látogatnak el hozzánk

Ennek ellenére 2016 kellemetlenül indult, mivel az A7X szeretett volna kilépni lemezkiadójával, a Warnerrel kötött szerződéséből, miközben a cég még egy koncertanyagot követelt a csapattól, így szerződésszegés miatt feljelentette őket. A zenekar csupán élt Kalifornia államban érvényes jogaival (ún. hétéves szerződés), melyek a művészeket védik, így hosszú útra indult a két fél vitája, melynek jelen állás szerint még nem született megoldása, friss hírek legalábbis nem kerültek nyilvánosságra ezzel kapcsolatban.

Durva, agresszív és dallamos

Ezeket a jelzőket hozták fel az A7X zenészei a 2013-as Hail To The King folytatása kapcsán, aminek felvételei egyelőre nem startoltak el, azonban a demókat már elkezdték összerakni a srácok, pár napja még egy kis részletet is megosztottak velünk az egyik dalból:

A gitáros, Zacky Vengance szerint nehéz jellemezni a végeredményt, azonban mindenképpen más lesz, mint az előző anyag. Egy biztos: még egy kicsit várni kell rá, mivel M. Shadows nemrég arról beszélt egy interjúban, hogy nem érdeklik az eladások és a rádiós lejátszási adatok, ők a művészet kedvéért csinálják a zenekart, így nem rettennek vissza, ha a szokásosnál több időt kell rászánni az új anyagra.

2016-ban viszont mindenképpen megérkezik a lemez, mivel a srácok máris bejelentettek egy vaskos európai turnét, melyen az amerikai Chevelle és a David Draiman vezette Disturbed kísérő őket végig. A koncertkörútnak ráadásul lesz hozzánk közeli állomása is, méghozzá 2017. február 23-án Bécsben, a Wiener Stadthalléban. Persze mondanunk sem kell, a megjelenés kötelező!


Az Avenged Sevenfold és a Disturbed 2017. február 23-ai koncertjére utazást szervezünk. Még maradt néhány jegyünk, tarts velünk a bulira! A részletekért kattints IDE!


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: