Két év csend után visszatért a zenei életbe Michael Bublé. Az énekes ugyan korábban olyan nyilatkozatot is eleresztett, melyből arra lehetett következtetni, hogy visszavonul, erre mégsem került sor, hanem helyette leszállította tizedik stúdiólemezét.

Michael Bublé – Eddigi legromantikusabb albumával tért vissza

„Nem terveztem, hogy visszatérek a lemezkészítéshez és a koncertezéshez”

Nagy valószínűséggel senkinek sem kell bemutatni a fantasztikus hangú kanadai énekest, aki remek érzékkel egyensúlyoz a pop és a jazz határmezsgyéjén. A horvát felmenőkkel rendelkező Michael Bublé milliós példányszámban eladott lemezeket tudhat maga mögött, és négy Grammy-díjjal is büszkélkedik, melyek kétség kívül a legnagyobb előadók közé emelik őt. Legutóbbi lemeze, a 2016-os Nobody But Me után azonban eltűnt, ugyanis nagyobbik gyermekénél gyomorrákot diagnosztizáltak, mely értelemszerűen felkavarta Michael életét.

„Nem terveztem, hogy visszatérek a lemezkészítéshez és a koncertezéshez, és ez mind rendben volt számomra. A teljes világnézetem megváltozott a legutóbbi pár évben, az összes időmet a feleségemmel és a gyermekeimmel akartam tölteni, ezen volt a hangsúly. Ez idő alatt a felénk érkező imákból és jókívánságokból azt is megtanultam, hogy mennyi szeretet és emberiség van a világban.”

Sokan nyilatkozataiból arra következtettek, hogy visszavonul, ám sajtósa gyorsan cáfolta ezeket a híreket, további ellenérvként pedig beharangozták Bublé új lemezét, a Love-ot. A mindössze 38 perces album – ami egyébként nem számit rövidnek az énekes diszkográfiájában – 2018. november 16-án jelent meg, és a kiadó szerint eddigi legromantikusabb lemeze Michaelnek.

„Ez arra is egy lehetőség, hogy köszönetet mondjak”

A lemezen hallható szeretet pedig valós, mindezt az énekes is elmondja minden egyes interjúban, ugyanis így szeretne köszönetet mondani azért a támogatásért, amit a nehéz időszakban kapott rajongóitól.

„Ez arra is egy lehetőség, hogy köszönetet mondjak. A családom és a saját nevemben mondhatom, hogy nem is tudjátok, mennyit jelentett ez nekünk, hogy ennyi ima és gondolat futott át rajtunk több alkalommal is. Számomra ez egy egyszerű módja annak, hogy köszönetet mondjak, és elmondjam, hogy mennyire szeretlek benneteket.”

Bublé tizedik stúdióanyagán saját dalok mellett olyan sztenderdek is helyet kaptak, mint a My Funny Valentine, a Such a Night, az Unforgettable vagy például az I Only Have Eyes For You, szövegileg pedig igen komoly gondolatokat és érzéseket sűrített a dalokba az énekes.

„Akár narrátor, megfigyelő, főszereplő, álmodozó, vagy egy összetört szívű srác vagyok a bárpultnál, esetleg életem legjobb éjszakát élem, vannak történeteim, amiket elmondok ezen a lemezen. És ezek mind itt vannak, a dalokban. Rengeteg áldás ért már életem során, és az egyikük az, hogy tarthatom a fáklyát ezen dalok fölött, hogy fennmaradhassanak az eljövendő generációk számára. Nagyon komolyan veszem ezt a felelősséget.”

Bublé kisfia egyébként már jobban van a hírek szerint, így a turné sem marad el, melyen természetesen mi is ott leszünk. Ha szeretnéd velünk együtt élőben is rajongásoddal és szereteteddel támogatni őt, akkor kattints IDE és gyere velünk 2019. szeptember 21-én Bécsbe!

*

Forrás: billboard.com, smoothradio.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: