Először láthatóan összeomlott majd újból felépült a Machine Head. A banda mindig is Robb Flynn köré épült és ugyan komolyan megingott a folytatásban, jobban nem is dönthetett volna, amikor egykori zenésztársait hozta vissza a csapat soraiba.

Machine Head – Visszatértek a kezdetekhez

„Emberileg és zeneileg is eltávolodtunk egymástól”

Minden 2018-ban kezdődött. A Machine Head ugyanis új albumot adott ki az év januárjában Catharsis címmel, mely erősen megosztotta a rajongótábort. Ugyan vannak a lemezen jó dalok, de valahogy nem ütötte meg azt a minőségi lécet, amit Robb Flynnék tettek magasra az elmúlt évtizedekben. A lemez ráadásul kicsit kommerszebbre is sikerült, amit már előre beharangozott a banda vezére.

„Úgy érzem, hogy ezzel az albummal a metal beszivároghat a mainstreambe. Nagyon sok figyelmet fordítottunk arra, hogy ezek a dalok még felismerhetőbbek legyenek egy szélesebb közönség számára. Egyszerűbb ötletek, egyszerűbb témák, és inkább a történetmesélésre összpontosítottunk a brutális költészettel, vagy bármi mással ellentétben.”

Talán mindez már előfutára volt annak, ami 2018 őszén történt, vagyis Phil Demmel és Dave McClain távozásának. Előbbi 15 évet, míg 23 évet húzott le a bandában, úgyhogy érzékeny veszteség volt ez Robbnak, aki bevallotta, meg van rémülve és rengeteget sírt is a két tag döntése miatt. Harag azonban nincs közöttük, de diktatórikus hozzáállása úgy tűnik, már nem volt tovább tolerálható a tagoknak.

„Emberileg és zeneileg is eltávolodtunk egymástól. Túl szorosra fogtam a gyeplőt, és megfojtottam vele a srácokat. Durva és kellemetlen tudok lenni, ennek köszönhetőek sikereink is, de ezzel a körülöttem levőket is meg tudom sérteni. Nagy lendület van bennem, ahogy sok düh és harag is, ez pedig elidegenítette a srácokat tőlem a zenekarban.”

Új lemezen is dolgoznak a jubileum mellett

Mindez azonban nem tántorította el Flynnt a folytatástól, sőt. 2019 tavaszán ugyanis jött a szenzációs hír, miszerint 25 éves jubileumi turnéra indul a gárda a Burn My Eyes debütlemezzel, mindehhez pedig két egykori tagot, Logan Mader gitárost és Chris Kontos dobost hozta vissza a csapatba.

„Néhány hete kezdtünk próbálni Chrisszel és Logannel, én szó szerint megszédültem az izgalomtól, hogy mennyi mókára van kilátás! Mind Logan, mind Chris remek formában játszik, és a hangulat négyünk között hihetetlenül pozitív!”

Így jelentkezett be Flynn, úgyhogy sokan újból nagy reményekkel várják, hogy élőben is láthassák a csapatot a közelgő turnén. A zenekar ráadásul új dalokon is dolgozik, azonban az továbbra sem világos, hogy ezzel a felállással vagy azokkal a vadiúj tagokkal, akiket meghallgatások során válogat ki a banda főnöke.

„Ahogy a Kerrang! magazin megjósolta, új dalokon is dolgozunk, úgyhogy lesz új kiadványunk. Tulajdonképpen a turnéra induló felállás már rögzítette élőben a stúdióban a Burn My Eyest, amit dalonként akarunk megjelentetni. Valószínűleg ez csak digitálisan jelenik meg, hogy legyen valami a jubileumra. Fel is vettük, ahogy rögzítettük a dalokat, úgyhogy valószínűleg lesznek playthrough videók is.”

A turnéig – mely 2019. október 20-án a Barba Negra Music Clubba is elér – tehát van mit hallgatni, fentebb be is szúrtunk neked egy-két új videót, amit kedvedre elemezgethetsz az új infókig.

*

Forrás: blabbermouth.net, kerrang.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: