“Valahogy nem jöttünk egyenesbe, nem lobbant fel az a szikra. Próbáltunk és próbáltunk, a zene jól hangzott, de ennyi.” – magyarázta Ville Valo a csapat döntését, miszerint 26 év után lezárják karrierjüket. A love metal földi helytartói 2017 márciusában sokkolták a rajongókat bejelentésükkel, miszerint az új album helyett feloszlanak. A gazdag történelemmel rendelkező finn zenekar első lemeze, a Greatest Lovesongs Vol. 666 fontos mérföldkő volt a csapat pályafutása során, így nem véletlen, hogy pont ezt az albumot emeltük ki a HIM diszkográfiájából.
Nehézkesen indult a gépezet
1991-et írunk, amikor a Jane’s Addiction, a KISS, valamint Gene Simmons és Steve Harris basszusgitár játékától megrészegült Ville Valo összehozta a HIM első leosztását, akkor még His Infernal Majesty név alatt. Természetesen a zenekar másik alappillére már a kezdetektől fogva is Mige volt, aki ugyancsak basszusgitáron játszott, mint Valo, bár a cingár énekes a hathúros hangszerén kívül olykor gitározott is, végül azonban a mikrofon mellett kötött ki, mivel saját bevallása szerint nem ment rosszul az éneklés sem.
A zenekar ekkor még ingatag lábakon állt, sok tagcserével működtek és egy ideig kényszerpihenőn is voltak, mivel Mige katonai szolgálatát töltötte, így beletelt pár évbe, míg teljes figyelemmel és erőbedobással a bandára tudott fókuszálni a társaság. 1996-ra azonban kialakult a csapat első fix felállása a Mikko „Linde” Lindström gitárossal, valamint Antto Melasniemi billentyűssel és Juhana „Pätkä” Rantala dobossal a fedélzeten, pár demó után pedig megkapták a lehetőséget, hogy rögzítsék első albumukat, ugyanis a finn BMG felfigyelt a srácok Chris Isaac-feldolgozására, a Wicked Game-re, amit az elkövetkezendő években többször is újra rögzítettek a srácok ilyen-olyan apropóból. A sikerben nagy szerepe volt a csapat egyedi megszólalásának és természetesen Ville Valo kinézetének is, a lányok szexszimbólumként tekintettek a nyurga énekesre.
15 nap alatt kész lettek a lemezzel
A Greatest Lovesongs Vol. 666 felvételeire 1997 nyarán került sor először a Munkkiniemi Ifjúsági Központban, majd Jokelaba utazott a gárda, hogy a billentyű- és éneksávokat is rögzítsék. A zenekarnak nem sok tapasztalata volt a stúdiózás terén, így igen bizonytalanul mozogtak az új helyzetben, azonban producerük és hangmérnökük, Hiili Hiilesmaa segítő kezet nyújtott nekik.
„A stúdióban szar, ’70-es évekbeli erőlködők voltak, ezeket használtuk a gitárokhoz. Egyes helyeken szabályosan recsegtek-ropogtak. Valójában Hiili alakította ki a HIM hangzását és arra az időre ő lett a hatodik tag, de a felvételek előtt nem avatkozott bele a dalainkba, azonban a stúdió már az ő asztala volt.”
A felvételekkel rekordnak számító 15 nap alatt végzett a csapat, a végső kenetet pedig Hiili adta az albumnak a méltán híres Finnvox stúdió falai között. Ám mielőtt erre sor került, egy égető problémát kellett megoldania Valóéknak: teljessé kellett tenni a lemezt, ami csak 32 perces volt a munkálatok végén. A zenetörténetet kutatva világossá válik, hogy egyes meghatározó korongok (pl. a Beatles-lemezek, vagy a Slayer Reign In Bloodja) a félórás műsoridő közelében mozognak, de a srácok ennél többet akartak. Mivel az egyik korai demójukról a Don’t Fear The Reaper című Blue Öyster Cult-feldolgozásukkal elégedettek voltak, úgy döntöttek, hogy ezt is hozzácsapják a pakkhoz, amivel már elegendő hosszúságúra hízott a lemez. A dalt duettként vezette elő a banda June Hyde-dal együtt, aki egyébként a gitáros, Linde barátnője volt több éven keresztül.
„A Don’t Fear The Reaper egy hihetetlenül melankolikus dal, hasonló módon, mint a Wicked Game. Halál és szerelem szimbolika van benne, egyfajta Rómeó és Júlia téma. Ezért amikor rögzítettük a demót, az az ötletem támadt, hogy duettként kéne megcsinálnunk.”
A dalokat elképesztően lassan írta Ville, ráadásul a szövegek terén sem volt rutinos az elején, amit mai fejjel egészen nehéz elképzelni a poétikus frontemberről. Azonban az első lemez munkálatai lehetőséget biztosítottak arra, hogy megtanulja, hogyan sáfárkodjon a szavakkal, gondolatokkal, hogyan csűrje-csavarja a témákat, és miképpen reflektáljon azokra különböző nézőpontokból.
„Megpróbáltam úgy írni a dalokat, hogy különböző dolgokat érezhessek minden este, amikor éneklem őket, méghozzá úgy, hogy közben ki tudjak tartani a szavaim mellett. Szóval ezek nem olyan történetek, mint a Bruce Springsteen-dalok, ahol Leena Ikaalinenbe megy, és jön az éjjeli hernyó.”
Az ördöggel cimborálnak?
A lemez elég nyilvánvalóan a 666-os szám köré íródott, azonban ennek semmi köze a sátánizmushoz, amivel a bandát abban az időben megvádolták, ráadásul a másik oldal is kitaszította őket, mivel a szélsőséges nézetekhez viszonyítva nem voltak eléggé true-ak. Az ördögi számot egyszerűen azért használta a csapat, mert egy olyan korszakban született a lemez, amikor egyre elterjedtebbé váltak északon a templomgyújtogatások, valamint egyfajta humornak is szánták, továbbá Ville nagy rajongója Dario Argentónak, a Type O Negative-nek, a Black Sabbath-nak, mindez pedig egy vörösen izzó, pokoli hangulat köré építette az albumot.
Hogy még egy kis számmisztikával rukkoljunk elő: a lemez 66 perc 6 másodperces, valamint 666 MB adat és 66 track található rajta, így ezen a fronton is előkerül az „ördögi” HATás. A borítóval sem fogták vissza magukat a srácok, bár Ville ötlete, miszerint saját hullája legyen a borítón, nem jött össze, ennek ellenére Vertti Teräsvuori fotóstúdiójában egy igen művészi frontképet sikerült kreálni a Greatest Lovesongsnak.
“Úgy gondoltuk, hogy ez egy nagyon ikon-szerű borító és pokolian jól illik az album hangulatához.”
Útjára indult a sikersztori
A lemez 1997. november 3-án jelent meg Finnországban, miután szabadjára engedték róla az első kislemezt, a When Love And Death Embrace-t. A lemezkiadó emberei meglepődtek, hogy a banda egy lassú dallal próbál eljutni a rajongókhoz, azonban Asko Kallonen a BMG-től egy pillanatig sem aggodalmaskodott:
„Teljesen biztos voltam abban, hogy a dal a maga sajátos módján képviseli a HIM lényegét. Ez olyan zene, amely szentimentális és érzelmes, ugyanakkor valamilyen módon veszélyes és furcsa. Arra gondoltam, hogyha ez a dal nem jön be, akkor az együttes sem tud működni majd.”
A banda azonban működött, és egy évvel később már egész Európában elérhető volt az album, ami a német listákon igen jól szerepelt, innen pedig már nem volt megállás, mivel az évek alatt a saját maguk kreálta love metal zászlóvivőjévé váltak, később pedig az Államokba is betörtek olyan lemezekkel, mint a Love Metal vagy a Dark Light.
A sikeres pályafutás azonban 2017-ben véget ér, így ha nem akarsz lemaradni a csapat utolsó koncertjéről, akkor kattints IDE, és gyere velünk Prágába december 2-án!
*
Forrás: loudwire.com,