Dave Grohl és zenekara rendesen megnyomta az elmúlt 2 évet, az új nagylemez mellett ugyanis egy EP-vel is előrukkoltak, amit egy nagyszabású világkörüli turné előzött meg, a remek kritikákat bezsebelő Sonic Highways-zel. Ez a feszített munkatempó azonban ahhoz vezetett, hogy a Foo Fighters 1994 után kisebb pihenőre vonult.

Foo Fighters – Pihenőn az ex-Nirvana dobos zenekara

Törött lábbal, a nyolcas szám bűvöletében

2014 novemberében egy alapos promóciós időszak végén jelent meg a Foo Fighters 8. stúdióalbuma, a Sonic Highways. Az albumot Dave Grohlék annyira különlegesnek harangozták be, hogy az HBO ráharapott, és egy 8 részes dokumentumfilm-sorozatban mutatták be a lemez megszületésének fázisait. Az album – bármilyen hihetetlen – 8 városban készült (Chicago, Austin, Nashville, Los Angeles, Seattle, New Orleans, Washington és New York), és helyi ikonikus muzsikusok is tiszteletüket tették rajta. A végeredmény pedig a rajongók és a kritikusok szerint is zseniálisan sikerült, így nem meglepő, hogy az ezt követő világkörüli turné is hasonlóan sikeresen zajlott le.

Azonban nem ment minden zökkenőmentesen, mivel 2015. június 12-én a göteborgi Ullievi stadionban Dave a második szám közben megbotlott és lesett a színpadról, egy óra múlva azonban végignyomták a bulit a srácok, igaz, Grohl begipszelt lábbal, és ülve játszott a koncert hátralevő részében.

A Foo Fighters pár európai koncertet kénytelen volt lemondani, azonban az Államokban folytatták a turnét, melyen debütált az Iron Throne (amit később Axl Rose is kölcsönvett), amihez a Trónok harca című népszerű TV sorozatból és az erős fájdalomcsillapítókból merített ihletet Dave:

„Bevettem néhány Oxycontint… soha ne nyúljatok ehhez a sz.rhoz! Majd rajzoltam egy kicseszett képet, és azt mondtam: »Tudjátok mit? Megcsináljuk ezt a washingtoni bulit! « Olyan magasan voltam, mint egy papírsárkány, amikor ezt a rohadt képet megrajzoltam.”

Új EP és pletykák a feloszlásról

2015 novemberében a Record Store Day alkalmából és a feszített munkatempó eredményeképpen elkészült a csapat új EP-je, ami a Saint Cecilia címet kapta, és a rajongók számára szinte azonnal, ingyenesen letölthetővé vált. A középlemezen 5 új szám hallható, amivel még egy lapáttal rátettek a Sonic Highways sikereire. A Foo Fighters azonban kénytelen volt félbeszakítani európai turnéját a szörnyű bataclani események utáni folyamatos terrorfenyegetettség miatt.

Mindezek után a 2016-os év is furcsán indult, mivel hetekig olyan pletykák keringtek az interneten, melyek szerint Dave szólóban folytatná karrierjét, ami miatt a csapat dobosával, Taylor Hawkinsszal kialakult egy komoly feszültség kettejük között, ez pedig nem puszta pihenőhöz, hanem a feloszlás szélére sodorta a bandát. A pletykáknak Grohl az Oscar-díj-átadó gálán adott performansza ágyazott meg, ahol egy szál gitárral adta elő a The Beatles Blackbirdjét, majd azt nyilatkozta, hogy az elmúlt 5-6 év feszített munkatempója után egy kis pihenőt tartanak. Szerencsére a srácok humoruknál voltak, és egy vicces videóval igyekeztek eloszlatni a feloszlásról szóló hamis híreszteléseket.

„Milliomodszor is elmondjuk újra: nem oszlunk fel. És senki sem fogja kib.szottul szólóban folytatni!”


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: