Mozgalmas éve volt 2016-ban Springsteennek, ugyanis múltidéző turnéja mellett önéletrajzi alkotásán és karrierösszegző válogatáslemezén dolgozott, ráadásul kitüntetések és nem kevés izgalmas sztori is körülövezte a Főnököt az elmúlt esztendőben. Mindez tökéletes felvezetés egy új albumhoz, ami 2017-ben a rajongók reményei szerint meg is jelenik majd.

Bruce Springsteen – Maga mögött hagyta a múltat

Egy pályafutás csúcspontjai és zökkenői

2016. szeptember 27-én jelent meg Bruce Springsteen önéletrajzi könyve, a Born To Run, ami a Főnök egyik legnagyobb klasszikusáról kapta a nevét. A vaskos, 528 oldalas könyvben Bruce összegezte életének 67 évét, természetesen elsősorban zenei karrierjére fókuszált, ugyanakkor apjával való rossz kapcsolata is megelevenedik benne, ahogy az elmúlt évek mélypontjai is.

“Ez a könyv egy lehetőség arra, hogy visszamenjünk az időben, és megtaláljuk a gyökereit a saját problémáimnak, bajaimnak, valamint a vidám dolgokat is, melyek lehetővé teszik azt, hogy olyan koncerteket csináljak, amilyeneket.”

Bruce Springsteen – Maga mögött hagyta a múltat

A könyvben arról is szó esik, hogyan küzdött meg Springsteen súlyos depressziójával évekkel ezelőtt, de a 3 esztendővel ezelőtti komoly műtétjéről is lehull a lepel, amire azért volt szükség, mert testének bal fele annyira zsibbadt, hogy az már akadályozta gitárjátékát is. A problémát egy sérült nyaki csigolya okozta, amit úgy tudtak helyrerakni, hogy felnyitották a torkát és a hangszálait ideiglenesen kikötötték.

A beavatkozás után 3 hónapig nem is tudott énekelni a Főnök, azonban ez nem rettentette vissza attól, hogy több órás koncerteket adjon felépülése után, így ugyanolyan intenzíven folytatta a munkát, ahogy azt azelőtt abbahagyta.

Bruce Springsteen – Maga mögött hagyta a múltat

A rock ’n’ roll rabja

Ráadásul a kemény munkával 2016-ban rengeteg díjat, rekordot és elismerést gyűjtött be, ugyanis azon felül, hogy megdöntötte saját leghosszabb koncertjének rekordját az Államokban (4 óra 4 perces bulit nyomott Bruce Philadelphiában), Barack Obama Elnöki Szabadság-érdemrenddel tüntette ki a kiváló zenészt.

“Én vagyok az Elnök, ő meg a Főnök. Még így 70-hez közel is négyórás élő koncerteket ad, és ha még nem is volt hozzá szerencsétek, nos, ő akkor nyomja a tűzokádó rock ’n’ rollt. Szóval másodjára is úgy gondolom, hogy neki adom a szabadság elnevezésű medált, mivel reméljük, hogy az elkövetkezendő években is ő lesz, hogy az ő szavaival éljek: a rock ’n’ roll rabja.”

Bruce Springsteen – Maga mögött hagyta a múltat

2016-ban a The River című albumával rótta a köröket a nagyvilágban Bruce, így a karrierösszegzés mellett nem maradt idő az új album tökéletesítésére, amiről lelkesen nyilatkozik már hosszú ideje.

2017-ben azonban úgy tűnik, hogy pont kerül a sztori végére. Mindehhez a korábban felvázolt események és a Chapter and Verse című válogatásanyag (a kiadványon 5 eddig kiadatlan felvétel is helyet kapott) adott kezdőlökést, ugyanis a végső stádiumához közelítenek a munkálatok. A Főnök így harangozta be nemrég a jelenleg készülő alkotását:

“Ez egy szólólemez, egyfajta énekes-dalszerzői vénával. Felvételek rengeteg vonóssal és hangszerrel, szóval ez az album valami ilyesmi szellemiségű anyag lesz.”

*

Forrás: teamrock.com, www.rollingstone.com

Oszd meg barátaiddal a Facebookon: