Elérkezett az a pillanat, amire rajongók hada várt: már a boltokban is kapható a Black Sabbath utolsó koncertjének felvétele, mellyel lezárták karrierjüket a birminghami rockerek. A csapat tagjai ennek ellenére igen aktívak és nem eseménytelen nyugdíjas éveiket töltik, még Geezer Butler basszusgitáros is azon gondolkodik, hogy valamilyen módon visszatér a zenéhez.

Black Sabbath – Mindenki otthonába beköltözik az utolsó koncert felvétele

„Jöttünk, láttunk, jól éreztük magunkat”

2017. november 17-én jelent meg a The End című koncertfilm, melyen a Black Sabbath utolsó buliját örökítették meg az utókornak Ozzyék. A koncertre hazai pályán, Birminghamben került sor és hatalmas üdvrivalgás közepette tett pontot karrierjének végére a legendás rockbanda.

„Ez életem egy fejezetének lezárása, amiről azt mondhatom, hogy jöttünk, láttunk, jól éreztük magunkat és most itt a vége. Örülök, hogy boldogan fejeztük be. Bármilyen vitánk is volt az évek során, mindent megoldottunk, és újból barátok vagyunk.”

Az Ozzy által említett felszabadultság kérdés nélkül tetten érhető a felvételen, mely a jól megszokott formátumokban áll rendelkezésre a rajongók számára, ugyanakkor bónuszként egy igazi ínyencség is felkerült rá The Angelic Sessions címmel. A banda ugyanis a koncert után néhány nappal bevonult az Angelic stúdióba, és felvett pár olyan dalt, melyek nem hangzottak el a búcsúturnén.

Ozzyról, Tonyról és Geezerről is vannak új fejlemények

Arról már korábban is írtunk, hogy Iommi és Ozzy továbbra is csinálják a saját dolgaikat, de azóta kiderült, hogy Ozzy is igyekszik maga mögött hagyni a nagyobb turnékat, de teljes visszavonulásra nem számíthatunk tőle.

„Addig nem vonulok vissza, amíg nem helyeznek fenyődobozba. Csak a búcsúturnémat jelentettem be, de nem hiszem, hogy valaha is teljesen visszavonulnék. Itt-ott lesznek koncertjeim, de teljes turné nem.”

A gitáros, Tony rajongóinak pedig jó hír, hogy 2017. novemberében megjelenik magyarul is Iron Man című önéletrajzi könyve a Cser kiadó gondozásában, melynek már a puszta ajánlója is felkorbácsolja a kíváncsiságot.

„Az ’Iron Man’ ennek a kivételes zenésznek a története, aki felküzdötte magát Birminghamből, Anglia legnyomorúságosabb városainak egyikéből, hogy meghódítsa a világot a Black Sabbath élén. Tony Iommi megjárta a mennyet, de a poklot is: nagykanállal falta a droggal és szesszel átitatott hetvenes évek életét, megküzdött a rákkal, az adóhivatallal és a hatóságokkal, miközben csak tolta és tolta a riffeket, és a rockvilág egyik legtöbbet hivatkozott gitárosává vált, akit nem véletlenül tartanak a heavy metal ősatyjának. Fanyar humorral fűszerezett könyve lebilincselő olvasmány, amely első kézből számol be a kemény zene egyik legnagyobb ikonjának életéről és kalandjairól.”

Mi több, a Geezer Butler basszusgitáros legfrissebb nyilatkozata szerint – annak ellenére, hogy korábban nem feltétlenül tervezte – talán arra is van esély, hogy őt is halljuk valamilyen projekt keretein belül a közeljövőben.

„Nem sietek el semmit. Rengeteget utazom, olyan helyekre, ahol a bandával csak egy estén át voltunk. Visszamegyek és eltöltök ott egy kis időt. Nemrég költöztünk be egy házba és saját házi stúdiót fogok építeni, de ez évekbe kerül. Jövőre meglátjuk, hogy vissza tudok-e térni a zenéléshez.”

Bármit is terveznek a legendák a jövőben, arról mi biztos, hogy írunk neked, úgyhogy maradj velünk és légy résen!

*

Forrás: billboard.com, blabbermouth.net, cserkiado.hu


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: