Az ír gyökerekkel rendelkező seattle-i rapper olyan slágereket gyártott le társával, mint a Thrift Shop vagy a Can’t Hold Us, mely dalok azokhoz is eljutottak, akik nem követik aktívan a rosszfiú karrierjét. Bő tízéves eddigi pályafutása során sok lemezt viszont nem készített Macklemore, azonban annál maradandóbbak dalai, ezúttal pedig ismét szólólemezzel jelentkezett, ráadásul hű társa, Ryan Lewis nélkül.

Macklemore – Ismét szólóban a seattle-i fenegyerek

12 év után adta ki új szólóanyagát

2005-ben adta ki első szólóanyagát az ír felmenőkkel rendelkező seattle-i rapper, Macklemore, aki igazi sikereket Ryan Lewisszal az oldalán ért el, akivel 2006-ban találkozott. Lewis először, mint producer és fotós segített be a rappernek, azonban később termékeny és jól működő duóvá alakult összefogásuk, aminek eredménye két kiváló lemez rengeteg elsöprő slágerrel, melyeket több száz millióan láttak a neten, és ki tudja, hogy valójában hányan hallhattak már. Elég csak megemlíteni a Thrift Shop című dalt és a hozzá kapcsolódó The Heist albumot, amivel négy Grammy-díjat gyűjtött be a páros.

Az albumon több vendég is szerepelt, a második lemezre viszont már olyan komoly segítőket is sikerült becserkészni, mint például Ed Sheeran, aki nagyban emelte a lemez nívóját. Persze erre nem feltétlenül volt szükség, mivel a dalok a 2016-os This Unruly Mess I’ve Made-en is kiválóan sikerültek, pont ezért volt meglepetés, amikor Macklemore bejelentette, hogy kis szünetet tartanak.

Természetesen a rajongók nem maradtak hoppon, mivel a zenélést a nagyszájú rapper nem fejezte be, csak új légkörre vágyott, ami 12 év után megjelent második szólólemezén, a Geminin csapódott le. Az album 2017. szeptember 22-én jelent meg, és a Glorious vezette fel elsőként, melyben nem az a legnagyobb szenzáció, hogy a csodaszép Skylar Grey is énekel, hanem az, hogy Macklemore nagymamája is szerepet kapott a klipben.

„Ez olyan zene, amit a kocsimban akarok hallani”

Bár sokan szerették volna, hogy a rapper felszólaljon a világban zajló szörnyűségek ellen dalaiban, ő ezt visszautasította, és teljesen már hozzáállásban közelített új önálló anyagához.

„Ez nem egy kifejezetten politikailag motivált, vagy erősen téma- és koncepció központú lemez, hanem úgy gondolom, hogy elsősorban olyan zene, amit hallani akartam. Ez olyan zene, amit a kocsimban akarok hallani, szóval szerettem volna jól érezni magam.”

A sztárzenész azt sem bánja, hogy egyedül dolgozott, mivel teljesen más hangulatot akart megfogni.

„Mindig megpróbálok különböző hangokat, textúrákat és hangulatokat összerakni, ráadásul ezen az albumon jó helyen voltam. A legtöbb esetben, amikor egy boldog helyen vagyok és az élet jó, akkor az a zenében is megmutatkozik.”

Hogy mi a következő lépés ezután, azt csak maga Macklemore tudja, mindenesetre jelenleg Észak-Amerikában koncertezik, azonban 2018 tavaszán Európába költözik, és olyan szerencsénk van, hogy Bécset is beveszi, méghozzá 2018. április 24-én, amikor is a Gasometerben ad koncertet. Persze mondanunk sem kell, hogy mi ott leszünk, úgyhogy ha nem akarsz lemaradni a buliról, akkor mielőbb kattints IDE a foglaláshoz!

*

Forrás: rollingstoe.com, billboard.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: