Utasunk beszámolója a 2015-ös zeltwegi AC/DC koncertről
Amikor meghallottam, hogy az AC/DC Zeltwegbe jön, egy dologban biztos voltam: OTT LESZEK és hatalmasat fogok bulizni! Amint nyilvánossá tették a jegyvásárlást, 2 barátommal megváltottuk a jegyünket és bódult állapotban (megyünk AC/DC-reeeeeeee!!!!) nekiestünk szervezni a kijutást is. Kizártuk a kocsit: húzós lett volna hármunknak a benzin és mindenféle matrica, emellett nem akartunk a parkolással bajlódni és azzal sem, hogy ki lesz az áldozat, aki egy sört sem ihat majd, mert vezet. A vonatok csak bajosan jutnak el Zeltwegbe, ráadásul a buli után ki akar reggelig várni az állomáson? Aztán egyik ismerősöm rátalált a neten a Todira. És azt kell mondjam így utólag visszatekintve, hogy elégedettek vagyunk a választással!
Hangulat a buszon – tetőfokon!
Szóval… megvolt a belépőnk, és megvolt a buszjegyünk is. Tűkön ülve vártuk életünk egyik legszuperebb élményét! Aztán eljött a nagy nap, és izgatottan szálltunk fel a buszra Budapesten. Az első benyomás igen megnyerő volt: szüntelenül mosolygó, kedves (és nem mellesleg csinos!) utaskísérő várt minket, aki már a felszálláskor megteremtette a hangulatot: amikor elfoglaltuk a helyünket a buszon, a hangszórókból csak AC/DC szólt, ami az út további részén is megállás nélkül dübörgött. De nem ám akárhogyan! Az még csak hagyján, hogy a koncert DVD-re az egész busz egy emberként tombolt, de amikor kértünk egy-egy sört a büféből, kérhettünk egy kedvenc AC/DC számot is.
Az úton végig bulihangulat uralkodott, az utaskísérő figyelmes volt, és azonnal a rendelkezésünkre állt, ha kértünk valamit. Bátran kérdezhettünk tőle, mindig segítőkészen válaszolt. A büfé is rendben volt: kétféle hideg sörrel, rágcsákkal, és ásványvízzel, üdítőkkel vártak minket.
Mindemellett folyamatosan kaptunk infókat: mikor állunk meg pihenni, mikor érkezünk, stb. – valahogy olyan érzésem volt , hogy nem csak egy utas vagyok a sok között, akit elvisznek A-ból B-be, hanem tényleg mindent megpróbálnak megtenni azért, hogy királyul érezzük magunkat.
Nemsoká megérkezünk AC/DC-re!
És eljött a pillanat: MEGÉRKEZTÜNK Zeltwegbe! Az osztrák szervezők miatt a busz csaknem 1 órát állt a semmi közepén – jobban mondva a Forma-1-es pálya mentén, mert a rengeteg busz feltorlódott és nem tudtak leparkolni. Grrrrr – idegölő volt ez az egy helyben toporgás a célegyenestől pár centire! Ahogy láttuk, az utaskísérők igyekeztek infót szerezni a történésekről, és meg is beszéltük, hogy „most, ahol állunk a busszal, itt találkozunk a koncert végén!” Nem várattak tehát minket tovább feleslegesen, hiszen bulizni jöttünk!
Irány a koncert!
120 ezer rajongó!!!
És akkor nekivágtunk, hogy a hömpölygő tömegbe vessük magunkat. Ennyi embert én még életemben nem láttam koncerten!!!!! A szabad ég alatt mint hangyatenger özönlött mindenfelől a sok rajongó! Aztán a barátokkal töltött sörözgetős-beszélgetős hangulatot egyszercsak félbeszakította Brian hangja, és hatalmas, vad robajjal felizzott az egész színpad! MINDENKI teli torokból üvöltött és együtt ugráltunk a jobbnál jobb zenékre! A ritmus és pörgés szüntelenül sodort magával, és sorra jöttek a legnagyobb dalok! Hogy csak néhányat említsek: Rock or Bust, Back in Black, Play Ball, Thunderstruck, Hells Bells, T.N.T., Let There Be Rock, Highway To Hell és a személyes kedvencem: a You Shook Me All Night Long!!! Sosem fogom elfelejteni azt az érzést, amikor a legkirályabb banda legnagyobb zenéinek minden rezgését a saját bőrömön tapasztalom! Minden sejtem a zenére hangolódott és minden porcikám áthatotta az élmény! Most is lúdbőrzök, ahogy felidézem! A bandán nem fog ki a kor, gond nélkül, töretlen erővel és lendülettel végignyomtak 2,5 órát! Nem volt üresjárat, csak szűnni nem akaró PÖRGÉS ÉS ROCK ’N’ ROLL!
AC/DC koncert közben
Egyetlen dologgal nem számoltunk csak: hogy egyszer sajnos véget ér a koncert… Bár úgy éreztük, az AC/DC energiabombákat vetett ránk, mire kb. 15 perc alatt visszaértünk a buszhoz, a kimerültségtől úgy lehuppantunk az ülésekre, hogy azt hittük, sosem fogunk tudni onnan felkelni. Ez segített leküzdeni azt, hogy amíg várakoztunk (mert nem tudtunk azonnal visszaindulni, amikor mindenki visszaért a buszhoz, ugyanis meg kellett várni, hogy leteljen a sofőrök pihenőideje), a sofőr igen bumfordi módon utasította vissza a kérésünket, hogy nyomasson egy kis légkondit. A buszon alig volt levegő, helyette fülledtség és izzadságszag terjengett. Sokan leszálltak és a busz mellett a fűben leheveredve várták ki az indulást. De amint elindultunk, a légkondi is beindult és újra kellemesen lehetett pihenni. Szerencsére akkora lábterünk volt, hogy mindenki kényelmesen tudott aludni hazafelé. Még én is, pedig én sosem tudok aludni buszon.
AC/DC Let There Be Rock
A felejthetetlen AC/DC-hangulat azonban hamarosan újra belém hatolt, amikor Todi Facebook-oldalán másnap sorban jelentek meg az utasok saját fényképei! Eszméletlen élmény! Életem eddigi legnagyobb bulija volt! És ezt a Todinak köszönhetem!
És ugye mondanom se kell, 2016-ban kivel utazunk AC/DC koncertre?! :)