A Todi koncertutazások alapítójával és motorjával, Todival ült le a Hard Rock Magazin beszélgetni, hogy meséljen kicsit a rockzenéhez fűződő kapcsolatáról és a koncertutazásokról. Jugó nyomású bakelitek, kétnapos stoppolások és Ozzyék busza is előkerül.

Hard Rock Magazin: Hogyan találkoztál először a rockzenével?

Todi: Édesapám ismertette meg velem a rockzenét igazán. Valahogy úgy kezdődött, hogy 12 voltam, s egyszer csak ráakadtam az öregem bakelitgyűjteményére. Jugó utánnyomású, meg néhány féltve őrzött eredeti Deep Purple, Pink Floyd és Led Zeppelin lemeze volt, amiket ezután rongyosra hallgattam. Nem sokkal később  volt egy kódolatlan HBO hétvége, amikor leadták a U2 2001-es bostoni koncertjét. Magával ragadott az egyszerre hullámzó és a zenekarral együtténeklő tömeg hangulata, és lenyűgözött, hogy mekkora energiák szabadulnak fel egy ilyen koncerten. Másnap hajnalban megismételték, akkorra már be volt készítve a videókazetta, hogy fel tudjam venni. Ez valahol még mindig megvan, igaz, lejátszani már nem tudom…

HRM: Mely zenekarok befolyásolták az ízlésedet?

Todi: Az öregem vonalán indultam el: az előbb említetteket követte a Dire Straits, a Black Sabbath és hasonló nagy klasszikusok. Az alteres vonalat nem tudtam kikerülni, emlékszem, ahogy nyolcadikban az osztályban körbejárt a R.E.M. kazettája. De így is ejtettük, hogy REM, semmi urizálás. Ebből a korszakból pedig a punkosabb vonal rántott ki: VHK, Ramones. Aztán jöttek persze szép sorban a magyarok is: P.Box, P.Mobil – főként a tunyogis korszak –, Dinamit, Beatrice, és úgy ámblokk a 70-es, 80-as évek itthoni, inkább tűrt, mint támogatott zenekarai.

HRM: Gyerekkori kedvenc, amit ma már letagadnál?

Todi: A 100 Folk Celsiusért oda voltam, meg vissza, persze a gyerekdalaikért. Még koncertjükön is voltam! Aztán pár éve újra rájuk találtam, s rájöttem, hogy milyen komoly country témákat játszottak. De a Miki manóhoz és a Paff, a bűvös sárkányhoz nem nyúlnék már vissza.

HRM: Mik voltak a legmeghatározóbb koncertélményeid?

Todi: Olyan ez szerintem, mint a szex: az elsőt mindenki megjegyzi. 15 voltam, amikor Debrecenben átadták a Főnix Csarnokot, s az első évben rögtön két kedvencemet, az Iron Maident és a Deep Purple-t hívták el. Gondolhatod, Debrecenbe, ahol addig a Tankcsapda év végi koncertje volt a legnagyobb rocker seregszemle. Na, én meg ott voltam a szüleimtől kunyerált nyolcezer forintommal, és választanom kellett. Végül Gillanékre fizettem be, akik előtt ráadásul a nem sokkal korábban Cserháti Pityi által újjáalakított P.Box zenélt. Hatalmas buli volt ez a két koncert így egymás után! Emlékszem, hogy utána hajnalig jártuk a várost, hogy szerezzünk egy ’Bananas’-os óriásplakátot, s bár a végére teljesen szétfagytunk, de sikerült! Pont nemrég kérdeztem édesanyámtól, hogy mi van vele, mondta, hogy a legutóbbi festést követően eltávozott az örök plakátmezőkre.

HRM: Jobban szeretsz külföldön koncertre járni, mint Magyarországon? Az utazással, esetleg városnézéssel van egyfajta különlegességélménye a külföldi buliknak.

Todi: Ez szerintem abszolút így van. Erre tavaly döbbentem rá igazán, amikor nyáron Iron Maidenre mentünk a Sportarénába. Hatkor még ültem az irodában, majd felszálltam a trolira, s fél óra múlva már bent söröztem a küzdőtéren. Teljesen kimaradt a koncert előtti várakozás hangulata. Azt gondolom, már az is sokat segít, ha néhány órás utazás van előtte: egy kis ráhangolódás kell ahhoz, hogy tökéletes legyen a varázslat. Persze nem kell átesni a ló túloldalára sem: jó barátommal néhány éve két napon át stoppoltunk Debrecenből Katowicébe U2 koncertre. (nevet)

HRM: Honnan jött az ötlet, hogy koncertutazásokat szervezz?

Todi: A probléma adott volt: egyre kevesebb neves előadó ad hazánkban koncertet, így ahhoz, hogy a legjobbakat lássuk, rendszeresen külföldre kell menni. Egyszer kistoppoltunk Dream Theaterre Bécsbe, mázlink volt oda is meg vissza is, de azért ilyenkor mindig benne van, hogy nem jön össze, s akkor meg csak pislogunk. Vonattal soha nem lehet kényelmesen megoldani a hazajutást, mert a koncert vége és az első vonat indulása között hosszú tud lenni az a 6-7 óra várakozás, autóval meg ugye ott a probléma, hogy valaki nem ihat. Az alapötlet innen jött, s ahogy egy év távlatából látjuk, sokan mások is hasonlóan gondolják, hiszen egyre többen foglalnak járatainkra.

HRM: Miben tudtok mást kínálni, mint a nagy busztársaságok?

Todi: Úgy látom, hogy pont egy olyan közösséget szolgálunk ki, amelyért a nagyok nem hajolnak le. Egy Volánbusz vagy Eurolines például nem fog 40 rocker miatt menetrendet módosítani, meg ilyesmi. Ráadásul, mivel mi is ezt a zenét szeretjük, sőt, én a legtöbb koncertre magam is bemegyek, könnyű a közös hangot megtalálni a közösséggel.

Amiben mi jobbak vagyunk jelenleg mindenkinél, az az ügyfélközpontúságunk. Van egy, a feltörekvő cégeknél mostanában sokat használt kifejezés: vevőélmény. Mi arra törekszünk, hogy ez az élmény a velünk való kapcsolat első lépésétől az utolsóig a lehető legmagasabb legyen. Ezért fejlesztettük ki a chates ügyfélszolgálatot, aminek segítségével a honlapon bárki tud élőben kérdezni tőlünk, segítünk a foglalásban is. Az utazás közeledtével pontos infomaileket küldünk, hogy az indulás előtti napok ne a szorongás, hanem a várakozás napjai legyenek. Tudom, hogy mi a különbség a kettő között, hagyott már a buszpályaudvaron nagy busztársaság, azóta egy kis félsz mindig van bennem, ha nem saját szervezéssel megyek…

Ezért nálunk nincs olyan, hogy egy utazást lemondjunk, csak azért, mert nem telik meg a busz, maximum elővesszük a kisebb méretű luxusbuszt. A felszállást követően jön persze a lényeg. A buszokra nagy hangsúlyt fektetünk: tiszta legyen kívül-belül, kényelmes ülések, klíma, meg minden olyan, aminek szerintünk alapnak kellene lennie, de sok versenytárs ezeket elfelejti. Ezen kívül a buszainkon utaskísérők dolgoznak, akik mindenben segítenek. Így például tőlük tudsz rendelni a fedélzeti büfénkből is frissítőt vagy rágcsálnivalót. Prémium csomagot is kínálunk, amivel korlátlan fogyasztást és elsőbbségi felszállást vált meg magának az utas.

Mivel egy-egy buszon ugyanolyan zenét szeretők utaznak, a közös téma adott, erre csak rádobunk egy lapáttal az út közbeni koncert-DVD vetítéssel. Azt vettem észre, hogy a velünk koncertre utazók közül sokan a koncerten is egymás közelében állnak, pedig korábban nem is ismerték egymást. Bízom abban, hogy az utazás és a koncertélmény mellett közösségépítő munkát is végzünk.

HRM: Melyik volt eddig a legemlékezetesebb koncertutazásotok?

Todi: Tavaly a Nova Rock utolsó napjára utaztunk, amikor is a Black Sabbath koncertezett. Odafelé már igen jó volt a hangulat, ment a zene, sörözgetés, s már meg is érkeztünk a helyszínre, épp egy alkalmas helyet kerestünk a busszal, ahol le tudunk szállni. Addig-addig küldözgettek minket tovább a szervezők, mígnem egyszer csak megálltunk egy hatalmas fekete busz mellett. Az egyik utas felkiáltott: nézzétek, itt van mellettünk Ozzyék busza! S valóban, sikerült a backstage-ben kikötnünk, s pár percig ott álltunk a Black Sabbath koncertbusza mellett. Mondanom sem kell, hogy volt nagy üdvrivalgás!

Nézd meg, milyen a hangulat a Todi koncertutazásokon!

Tetszett? Oszd meg barátaiddal is!