Hennel Tivadar, azaz Todi vagyok. Még egyetemistaként kezdtem el foglalkozni a koncertutak szervezésével.

Az ötlet onnan jött, hogy egyre kevesebb nagy banda ad Magyarországon koncertet és az olyan húzónevekért mint a Guns ‘N Roses vagy a Rolling Stones, gyakran külföldre kell menni.

Néha stoppal utaztam koncertre a barátaimmal, például Lengyelországba U2-ra. Rájöttem, hogy bár nekünk akkor szerencsénk volt az utazással, nem árt előre leszervezni egy ilyen kiruccanást.

Így indult a koncertjegyek eladásával egybekötött utak, azaz a todi koncertutazások szervezése. Kifejezetten azoknak, akik nem tudnak, vagy nem akarnak autóval, vonattal, stoppal külföldre menni, hogy a kedvenceiket lássák. Ma már évente több ezren utaznak velünk, a Facebookon is több mint 30 ezer rajongónk van.

A Szeretlek Magyarország 2017 novemberében készített velem egy interjút a koncertútjainkról, olvasd szeretettel. :)

Todi bemutatkozik

Szeretlek Magyarország: Mi volt az eddigi a legütősebb bulitok?

Todi: A Guns ‘N Roses 2017-es júliusi bécsi koncertje, amire több mint 700-an utaztunk. Amikor elkezdtük hirdetni, néhány nap alatt több száz jegyet adtunk el. Szerencsére sikerült remek promóteri kapcsolatokat kiépítenünk, ennek köszönhetően egyrészt a hivatalos jegyeladás előtt három nappal már a saját közönségünknek árusítottuk a jegyeket. Elég nagy megnyugvás volt a Guns-rajongók számára, hogy nem kellett a külföldi jegyértékesítő oldalakon bankkártyával ugrásra készen várniuk, hanem nálunk kényelmesen meg tudták a belépő+utazás csomagjukat venni. A jól kiépített kapcsolatok miatt akkor is tudtunk pluszjegyeket szerezni, amikor kifogytunk belőlük, és a hivatalos oldalon sem volt már elérhető.

Todi bemutatkozik

SZM: Volt, aki őrültségnek tartotta a todi koncertutazásokat a környezetedben? Akadt, aki megpróbált erről lebeszélni?

T: Nem, sőt, mindenki azt mondta, hogy szuper ötlet. Sokan még hozzáteszik: „De kár, hogy nem én találtam ki!” Szerencsére a családom is támogató, és a baráti körben sem tapasztaltam irigységet, inkább a szurkolást éreztem, és az elismerést, hogy látványosan fejlődünk. Ez utóbbi a Facebook-oldalunkon is nyomon követhető.

Todi bemutatkozik

SZM: A résztvevőktől rendszerint milyen visszajelzéseket kaptok?

T: Éppen azért, mert pici cég vagyunk, nekünk nagyon fontos minden visszajelzés, ezekből fejlődünk. Már az utazás során megkérdezzük a véleményüket az útról és a koncertről, ez a Mosoly Kártya intézménye. Ott írják meg a véleményüket a legnyersebben, mert nem kérünk nevet hozzá. Mi a véleményed rólunk? Hogyan tennéd jobbá a szolgáltatást? Milyen koncertre mennél el? Itt kerek perec elmondják, hogy mi nem tetszik nekik, véleményt mondanak az utaskísérő munkájáról, mindenről. Mivel friss az élmény, az út során kitöltött kérdőív a legőszintébb, abból tudunk legjobban dolgozni, és azt látjuk, hogy 100 emberből 60 kitölti.

Másnap, miután hazaértünk, küldünk az utasoknak egy e-mailt, ami egy 1-10-ig tartó skálán történő pontozásos kontrolling, és az utaskísérőre, a tájékoztatásra, a hangulatra, a buszra, a buszsofőrre terjed ki. Ezen kívül egy szöveges box is a rendelkezésükre áll, ahol kiönthetik a lelküket. Ezekre az e-mailekre is sokan válaszolnak, és itt is őszinte reakciókat kapunk. De, mivel ez az értékelés már két nap múlva történik, a válaszadók inkább az összkép alapján értékelnek: milyen volt a koncert, az utazás hangulata, stb.

Végül a harmadik körben Facebookon is reagálnak a programra. Itt már látszik, hogy tudják, másoknak is írnak, az ismerőseik is látják a hozzászólást, úgyhogy itt egészen másképp fogalmaznak, lényegében azonban nem változik az üzenetük.

Bőven kapunk tehát visszajelzést, és ezek miatt tudunk így fejlődni. Eljön mondjuk 500 ember egy koncertutazásra, abból 300 ad véleményt, amiből nagyjából 100 igazán értékelhető, vagyis nemcsak azt mondja, hogy jó volt, hanem érdemben ír valamit. Ez lényeges, mert attól, hogy valaki 10 pontos értékelést ad, írhat olyat is, amire nem is gondoltunk addig. 100 véleményből pedig már nagyon sok hasznos információt lehet összegyűjteni, ezekből többet már meg is valósítottunk.

Todi bemutatkozik

 

 *

Az eredeti, teljes cikket itt találod.

Még többet szeretnél tudni rólam és a koncertutazásokról? Olvass el egy korábbi interjút, amelyet a Hard Rock Magazin készített velem.

Munkatársaink, utaskísérőink

Alexandra

Alexandra

marketing menedzser, utaskísérő

2015 óta dolgozom Todival. Kommunikációs végzettségem és kreativitásom próbálom kiteljesíteni és kamatoztatni a Todi Facebook oldal szerkesztésével, az arculati teendőkkel,  a honlap készítésével, valamint a cikktémák kitalálásával. :) Szeretem, hogy bátran előállhatok ötleteimmel, itt meghallgatnak és önállóan végezhetem a munkám, megbíznak bennem. Ugyanakkor figyelünk egymásra, így igazán EGYÜTT tudunk működni, és úgy érzem, szuper dolgokat alkotunk! Ráadásul a csapatunk jókedvűen, szeretettel végzi munkáját, így minden nap én is mosolygósan indulok dolgozni.

Az irodai munka mellett rendszeresen utazom utaskísérőként is koncertekre, és minden egyes útról kellemesen elfáradva, ugyanakkor valamilyen különleges élménnyel gazdagodva térek haza. Izgalmas új embereket megismerni, de még izgalmasabb megtalálni mindenkivel a közös hangot. Hidd el nekem, tényleg embert próbáló feladat 60 felnőttet guide-olni úgy, hogy mindenki jól érezze magát – de én élvezem a kihívást! Örülök, amikor egy-egy utazás alkalmával készülnek a szelfik, a végén pedig külön megköszönik, hogy velem utaztak.

Szeretek mosolyogni, beszélni, sürögni-forogni, na meg persze nagyokat bulizni egy-egy koncerten! Sok úton nem csak utaskísérőként veszek részt, így ne lepődj meg, ha a színpad közelében belém botlasz. ;) Örök kedvencem Bruce Springsteen, a Pearl Jam és Bon Jovi. Őket bárhol, bármikor, bármennyiszer. :)

Utaskísérőként a legnagyobb öröm számomra, hogy egyre több visszatérő utasunk van, akik sokszor írnak nekem, amikor jelentkeznek egy újabb utazásra, hogy szeretnének velem utazni. Azt hiszem, nem kell ennél nagyobb elismerés. :)

Eddigi koncertútjaim: AC/DC (2x), Muse (2x), Foals, Muse, Red Hot Chili Peppers, David Gilmour, Iron Maiden, KISS, Aerosmith (2x), System Of A Down, Linkin Park, Guns N’ Roses (3x), U2, The Rolling Stones, Imagine Dragons… és természetesen a lista még nem ért véget! :)

Ádám

Ádám

logisztikai menedzser, utaskísérő

Amikor te kényelembe helyezed magad a buszon és élvezed az utazást, azt sok és összetett munka előzi meg. Ahhoz, hogy kényelmes, tiszta busszal tudj utazni, és, hogy a legmosolygósabb utaskísérőd legyen, azzal én foglalkozom. Nem könnyű feladat, sok stresszel jár, de a Todi csapatban nem létezik ez a fogalom! :)

A nagy rohanásban mindig van egy kedves szó, egy biztató kacsintás, ami feltölt, így lendülettel tudom végezni a szervezést. Mikor elindulnak a buszok a koncert helyszínére – hidd el, egy csodálatos érzés! De a munkának ekkor még nincs vége, mert amíg te utazol vagy a koncerten bulizol, mi akkor is arra ügyelünk, hogy minden rendben legyen, hazafelé is. Rendszeresen indítom a buszokat, felkészítem az utaskísérőket, ezért egy kézfogásra, köszönésre gyere oda hozzám! :)

Sokszor utaskísérőként is megtalálsz az utazásokon. Ez olyan feladat számomra, ami minden egyes alkalommal élményekkel teli és izgalmas. Vallom, hogy fél szívvel semmit sem érdemes csinálni, így a munkámba is mindig beleadom a maximumot. Szeretem, ha az utasok elégedettek, és mosolyogva szállnak le a buszról az utazás végén. Az őszinte kézfogások, a hazaérkezéskor elhangzó taps mindig arra emlékeztet, hogy miért is érdemes végezni ezt a munkát. :) Szeretem azt is, ha ismerős arcot látok, aki már korábban is utazott velünk. Szerencsére egyre több ilyet tapasztalok.

Jártam Nickelback-en, de a Nine Inch Nails-re, illetve Mike Shinoda és a BMTH bulijára is vittem utasokat. A legizgalmasabb számomra mégis a Guns ’N Roses koncertutazás volt: fantasztikus látni, hogy több száz kilométert is megtesznek emberek azért, hogy lássák és hallják a kedvencüket, és elégedetten térjenek haza.

Egyre többen ismerik a Todit, mert tudják, mindig számíthatnak ránk. Miért? Mert a csapat összetartó és mindenki teljes erőbedobással végzi a munkáját. Mert azt adjuk, amit ígérünk. Picit többet is, vagy megfűszerezzük az utazást valami különlegessel. Én ennek a csapatnak vagyok a tagja. Nem kérdés, hogy miért köszöntöm őszinte mosollyal az utasaimat. :)

Évi

Évi

kommunikációs menedzser

Szeretem a zenét, szeretek zenét hallgatni, de az a típus vagyok, aki ha meghall egy számot, akkor ugrik be neki: Ja, ezt is ismerem! A Todinál rengeteg előadó van jelen, akik nekem is nagy kedvenceim, így szépen lassan nekem is kirajzolódik egy bakancslista. :)

A pedagógusi pályáról sodort a Todi csapatba az élet, de ügyfélszolgálatosként itt is emberekkel foglalkozom, csak most online.

Hozzám fordulhatnak utasaink, ha kérdésük merül fel, vagy, ha például ajándékkártyát szeretnének, illetve, ha valamit nem találnak a honlapon (ilyen nincs ;)). Segítek, amiben csak tudok.

Berni

Berni

utaskísérő

Koncertutazásokon utaskísérőként már 2016 óta veszek részt. Az első utam konkrétan 2016. május 19-én volt, amikor is az AC/DC miatt utaztunk Bécsbe. Emlékszem, kissé izgatott állapotban zajlott az első utam, mind azért, mert ez volt a legelső utam kísérőként, illetve azért, mert be voltam zsongva, hogy végre élőben láthatom az AC/DC-t! Végül mind az út, mind a koncert felülmúlta a várakozásaim! :)

Azóta a következő koncertutazásokon voltam: Rammstein, Red Hot Chili Peppers, David Gilmour, Iron Maiden (2x), Green Day, Aerosmith, Guns N’ Roses, The Rolling Stones, HIM, Five Finger Death Punch, Toto… Ezek közül jópáron részt is vettem, mind hatalmas élmény volt! :)

Az utaskísérés számomra nem munka, hanem hobbi, amit nagy odaadással és kedvvel csinálok. Szeretem a közeget, amiben mozgom, minden egyes út után feltöltődöm. Mindig is szerettem új ismeretségeket kötni, jó kedvre deríteni és segíteni másokat. Nagy örömmel tölt el, ha látom, hogy a környezetemben lévők élvezik a közös időtöltést, és maradandó élménnyel térnek haza, csakúgy mint én! :)

Az eddigi útjaim során kedves és közvetlen személyekkel ismerkedtem meg, nem egyszer volt olyanra példa, hogy a közös út után felvettük a kapcsolatot egy-egy utasommal, és a mai napig beszélgetünk. A koncerteken való részvétel pedig hatalmas extázissal jár számomra! :)

Gábor

Gábor

utaskísérő

Történt egyszer – nem tegnap –, hogy egy barátom elhívott magához, hogy mutat valamit. Szinte lábujjhegyen osontunk be a bátyja szobájába, ő felnyitotta a lemezjátszót és felrakott egy lemezt, majd átnyújtotta a borítót. Sosem hallottam előtte ezt a zenét, ami vad, ritmikus, lüktető, energiával és élettel teli volt, és majd’ felrobbantotta a hangszórókat! A borítón egy ördög volt, ami marionette módjára mozgat egy alakot, de őt is hasonló drótokon rángatják… Bizony, az Iron Maiden Number Of The Beast albuma volt ez… és én 13 éves voltam. No, ekkor pecsételődött meg a sorsom! :)

15 évesen az év utolsó tanítási napján osztályozó dolgozatot írtam kémiából. Mivel utolsó óra volt, megkértem a Tanárnőt, hogy ha befejezem hamarabb, engedjen el, mert sietek, halaszthatatlan dolgom van. Azt mondta, ha minden kérdést megválaszoltam, mehetek. 20 perc alatt írtam 3 oldalt, majd kivittem és a Tanárnő kijavította, míg én összepakoltam a cuccaim. Elismerően visszaadta, 5-ös osztályzattal. Megdicsért, majd megkért, áruljam már el, hová sietek ennyire? Hát Budapestre, a Népstadionba, a Guns ’N Roses koncertre!!!

Közben elröpült huszonakárhány év, én pedig az első sorban ülök az Estranged nevű koncertjáraton, mikrofonnal a kezemben és egy busznyi emberhez beszélek, akik mind Guns pólót viselnek. A busz Lengyelországba tart és én vagyok az utaskísérő, azaz én gondoskodom a hozzám hasonló rockerek jó hangulatáról: egy szív, egy zene. Mi kell még több?

Hogy miért lettem todis utaskísérő? Nem volt más „választásom”. :)

Kató

Kató

utaskísérő

Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem gyógytornász szakos hallgatója vagyok, azonban életem szerves része a zene. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Todiéknál anno utasként kezdtem, ám ezek a koncertutak akkora élményt adtak nekem, hogy szerettem volna többször átélni, illetve részese lenni mások örömének is. Ezért döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam utaskísérőként.

A koncertutak egyszerűen fantasztikusak! Nagyon szeretem a jó zenét, és kicsi szívem mindig nagyot dobban, amikor több busznyi rajongó olykor órákat is képes megtenni sok mindent félretéve, hogy láthassa a kedvenc bandáját élőben. Ilyen utak során jártam már AC/DC koncerten, Prágában a The Rolling Stones-on, de az Iron Maidenre is óriásit buliztunk. Ezen kívül kísértem már Ed Sheeran koncertre, valamint kétszer volt szerencsém a legnagyobb kedvencem, a Guns ‘N Roses buliján is részt venni.

A koncertutazásokon már az odafele út is mindig külön élmény a zenés hangolódással és felfokozott hangulattal, de visszafele látni a sok csatakos, izzadt, fáradt, de annál boldogabb és ragyogóbb arcot, na, az az, amiért ennyire szeretem ezt csinálni!

És, bár egy kedves utasom egyszer felajánlotta, hogy soha többé nem kell ezt dolgoznom, ha hozzámegyek feleségül, én azért továbbra is kitartanék a koncertutak mellett. :) Nagyon örülök, hogy ilyen módon én is hozzájárulok egy életre szóló élmény megszerzéséhez.

Matyi

Matyi

utaskísérő

Gyerekkorom óta szeretem a koncerteket és már több évtizede zenélek is. Az utóbbi években felszaporodtak a koncertlátogatásaim, ami Todinak is köszönhető. Ráadásul 2018 óta már utaskísérőként veszek részt olyan utakon, mint Ozzy Osbourne, Iron Maiden, Pearl Jam vagy a Guns ‘N Roses.

Hála az égnek eddig bármikor voltam kísérő, mindig eljutottam a koncertre is.

Számomra a legkedvesebb a Guns utazás volt, hiszen nagy kedvenceimet láthattam először utasként, majd utaskísérőként is.

Egy hagyományos utazáshoz képest azért szeretem sokkal jobban a Todi utazásokat, mert minden egyes utast egész nap egy cél mozgat: hogy eljusson imádott kedvence fellépésére, és ez nagyon összehozza a társaságot.

Számomra eddig a legnagyobb élmény utaskísérőként az volt, hogy amikor megkaptam a kitöltött Mosoly Kártyákat, és megnéztem, hogy ki milyen további koncertekre akar eljönni, akkor ott láttam a listán a saját zenekarom nevét, a Sexnuggets-et is :)

Noémi

Noémi

utaskísérő

Az elmúlt években hál’ Istennek nem szenvedtünk buliból hiányt! Vittem csapatot az Avenged Sevenfold koncertjére, illetve ott voltam a Green Day, a Linkin Park buliján, és – mivel a Guns-ból sosem elég – a prágai, a bécsi és a chorzówi GNR-bulin is. Olyan bandák koncertjére is eljutottam Todival mint a Manowar, a Helloween, a Five Finger Death Punch, Myles Kennedy szólókoncertje, a 30STM, a Depeche Mode, The Rolling Stones, illetve Ed Sheeran és Justin Timberlake.

Nem csak az utasoknak, számomra is hatalmas élmény eljutni a kedvenceim koncertjeire. Az első koncertutam a születésnapomon volt, ráadásul az egyik kedvencem bulijára utaztunk, ami régóta bakancslistás tétel volt – micsoda szülinapi ajándék! :)

Az a jó a todi koncertutazásokban, hogy azok az emberek sem maradnak egyedül, akik egymaguk indultak útnak: bandákba csapódnak és barátságok szövődnek.

Az egyik utunkon történt, hogy a beszállításnál két későn érkező utasomnak már nem jutott egymás mellett ülés, pedig nagyon szerettek volna együtt utazni. Megkérdeztem az egyedül ülő utasokat, hogy van-e valaki, aki szívesen odaül egy másik egyedül utazóhoz. Egy jó fej srác önként „feláldozta magát”, hogy a szomszédos ülésen lévő hölgyhöz csatlakozzon. Hazafelé már egy párként utaztak, én pedig reménykedem, hogy az esküvőre majd meghívnak. :)

Rebeka

Rebeka

utaskísérő

2016 óta dolgozom Todival utaskísérőként és már számos szuper koncerten jártam: Linkin Park, System Of A Down, Guns N’ Roses (2x), The Rolling Stones (2x), Marilyn Manson, Alice Cooper, HIM, Dropkick Murphys, Rainbow, Imagine Dragons, Pearl Jam.

Nagyon szeretek koncertre járni, szeretem az embereket, így számomra ez a tökéletes munka.

A középiskolai éveim után a Budapesti Corvinus Egyetemen kezdtem meg tanulmányaim, jelenleg is itt tanulok, illetve idegenvezető végzettséget szerzek a közeljövőben. Nagyon szeretek utaskísérőként dolgozni, mert boldogsággal tölt el, hogy az utasaim jól érzik magukat és részese lehetek egy maradandó emléknek.

Nagyon kedves üzeneteket szoktam kapni az utasaimtól a Mosoly Kártyákon. A legviccesebb talán az a javaslat volt, hogy kókusz bikiniben kísérjük az utasokat a koncertre. :D

Reni

Reni

utaskísérő

Fél lábbal még az egyetemen, a másik féllel már a munka világában állok. Amikor először értesültem az utaskísérői munkáról, az következő jutott eszembe: koncert, buli, jófej, vidám emberek, akik nem félnek idegenekkel karöltve neki indulni a világnak. Na és ezt még munkának is hívjuk?! Tudtam, hogy ez igazán nekem való, élvezettel teli foglalkozás lesz, és így is lett! :)

Minden úton komolyan veszem, hogy mindenki a lehető legjobban érezze magát, hisz ez a legfontosabb, hogy élményt szerezzünk, és mi jobb lehet annál, ha ezt még közösen is tesszük?!

A hátam mögött van már jópár koncert (Avenged Sevenfold, Coldplay, Sting, Linkin Park, Blink-182, Guns N’ Roses, The Rasmus, Helloween, 5FDP, Imagine Dragons) amiket egytől egyig élveztem.

Kedvenc utat nem tudnék kiemelni, amit viszont igen, azok Ti vagytok, utasok! Imádom, hogy mindenki olyan sokszínű, más-más személyiség, ettől lesz nekem igazán élmény a munka és ehhez Ti kelletek, úgyhogy remélem, találkozom veled a jövőben valamelyik Todi koncertutazáson! :)

Kriszti

Kriszti

utaskísérő

2018. április óta koptatom a Todi járatok háromfokos lépcsőit. Számtalan helyet megjártam már, Amerika, London, Párizs… vagyis azt azért nem, de a Budapest-Krakkó-Prága-Bécs-Chorzów nyomtávot ide-oda jópárszor legurultam már, ideértve egy zseniális trieszti mókát is, ami örök emlékeket hagyott. :)

Jöhet a közelbe Justin Tiberlake, Ed Sheeran, a Guns, Ozzy Osbourne, vagy akár az Avenged Sevenfold, ha tudok, én ott vagyok! És hosszan tudom sorolni, kik azok, akiknek a buliját szívesen meglátogatnám még. Azt mondják a hatàr a csillagos ÉG! És én nem is adom alább… :)

A koncertutazásokon az már maga a kész tökély, hogy senki nincs egyedül. Még az sem aki egyedül van. :) Hamar beindul a közös buli, a szócsere, közös a móka, a cél… A csapatszellem dübörög, sokszor érezhető az egység. A „sok ember egy helyen” történet itt inkább személyreszabott lehetőség, nincs vita, kínlódás, negatív erő vagy összeveszős jelenség. Ha meg mégis, megoldjuk, megbeszéljük, likvidáljuk, de legalábbis közösen mindenképpen kitaláljuk, hisz az egységben az erő, a több ember meg mindig sokkal többet lát, és mi azért vagyunk EGYÜTT, hogy együtt éljünk át egy-egy ilyen felejthetetlen benyomást. :)

Szóval szeretek utaskísérő lenni! Rengeteg ember, számtalan történet, mosoly, vidámság… És legfőképp örök emlékek, bakancslistapipák, csillogó szemek. És sok-sok, az ismeretlenből született barátság. Ezért szeretem én ezt az egész történetet. :)

Csatlakozz hozzánk, légy te is utaskísérő!

Küldj nekünk a hello@todi.hu címre egy fényképes önéletrajzot, plusz néhány mondatot, hogy miért szeretnél utaskísérő lenni a todi csapatban! 


Nézd meg, milyen a hangulat a Todi koncertutazásokon!

 

 

 

 

Tetszett? Oszd meg barátaiddal is!

Nézd meg a bemutatkozó videónkat!
Todi.hu feliratkozás