Bár az utóbbi időben nem túl pozitív dolgokat lehetett olvasni Ozzy Osbourne-ról, ismét rendben van a Black Sabbath énekese és hamarosan újból visszaáll a mikrofon mögé. Elmondása szerint hiába áll a háta mögött ötven évnyi rock and roll életmód, sosem áll le, úgyhogy még mindig nem késő elcsípned koncerten, ha még nem láttad.

Ozzy Osbourne – Sosem áll le a Sötétség Hercege

„Sosem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig húzom”

Az utóbbi hónapokban nem éppen pozitív dolgokkal került rivaldafénybe Ozzy Osbourne. A Black Sabbath éléről – és persze szólómunkásságáról is – ismert rockikon egészsége ugyanis alaposan megingott. 2018 októberében egy makacs kézfertőzés miatt kellett lemondania No More Tours 2 névre keresztelt amerikai körének utolsó négy koncertjét. Az egészben az volt a bosszantó Ozzy szerint, hogy teljesen jelentéktelennek tűnt a dolog az elején, azonban később nem maradt más, csak a kórházi kezelés.

Ez azonban nem volt elég, 2019 elején a Judas Priesttel közös európai bulikat kellett törölni súlyos felső légúti fertőzés okozta szövődmények miatt. Állapotáról sokáig nem lehetett sokat tudni, azonban amikor már arról szóltak a hírek, hogy jobban van, kiderült, hogy még lélegeztető gépen is volt a Sötétség Hercege. Korábbi zenésztársa, Tony Iommi is üzent neki, pedig korábban Ozzy igen lesújtóan nyilatkozott a Black Sabbath utolsó köréről, mivel szerinte élvezhetetlen volt a kanyar.

„Gyors felépülést kívánok Ozzynak! Tudom, hogy nagyon csalódott, mert le kellett mondania turnéjának egy részét, de biztos vagyok benne, hogy újra színpadra áll, amint tud. Gyógyulj meg mihamarabb, barátom!”

Ozzy azonban már jól van, felesége, Sharon szerint, ha mindig panaszkodik, és azt mondja, gyalázatosan érzi magát, akkor az azt jelenti, hogy minden oké vele. Ugyanakkor maga az énekes sem tudja, hogyan húzta ilyen sokáig.

„Sosem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig húzom. Ötven év az rengeteg. Nem is értem, hogy még miért vagyok még életben megannyi őrül év után. Azt hiszem, hogy az, aki ott fent van – ha egyáltalán van ott valaki –, azt akarja, hogy még itt legyek.”

„Nem akarom, hogy holtan találjanak rám egy hotelszobában valahol”

Tavaly elcsíptük Ozzyt utolsó – jelenleg is futó – turnéján, mellyen kapcsolatban nemrég úgy nyilatkozott, hogy az emberek teljesen félreértették. Legújabb álláspontja szerint sosem fog leállni, úgyhogy ha még nem láttad élőben, akkor ez mindenképpen jó hír számodra.

„Az emberek félreértették az egészet. A turnénak az Ozzy Osbourne lelassít nevet kellett volna adni. Amit igazából most csinálok az, hogy nem január elsején indulok neki és december 31-ig koncertezek. Ez még mindig turné, de nem olyan átfogó, mint az elmúlt ötven évben.”

És hogy mit jelent az Ozzy szerint, hogy nem annyira átfogó? Nos, ezt is kifejtette rocklegenda.

„Nagyapa vagyok és hetven éves, szóval nem akarom, hogy holtan találjanak rám egy hotelszobában valahol. Sokkal kényelmesebb tempóban csinálom a dolgokat, néhány show-t lenyomok Vegasban, de sosem állok le.”

Mindezek mellett egy ideje már képben van egy új album is, amit nagyon szeretne, természetesen az ismét a csapatában pengető Zakk Wylde-dal együtt.

„Ez a zenekar nagyon jó, úgyhogy szeretnék csinálni még egy lemezt Zakk-kel, ha tudok. Az egyik új dalomnak az a címe, hogy Mr. Armageddon, ami jó kis nóta lesz. Nem a karácsonyról szól. Ez egy szép és kedves kis dal egy emberről, akit Mr. Armagedonnak hívnak.”

Szóval tervek vannak és a nemrég törölt bulikat is pótolja 2019 folyamán Ozzy, úgyhogy hamarosan mindenképpen hallunk felőle. Reméljük, hogy csak pozitív dolgokat!

*

Forrás: rollingstone.com, loudwire.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: