2018-ban rövid európai turnén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a progresszív rock ikonikus együttese, a Yes. A csapatot az utóbbi években a sikerek mellett súlyos veszteség is érte Chris Squire alapító halála miatt, ennek ellenére az immár Steve Howe kormányozta csapat továbbra is hirdeti a prog-rock igét a rajongóknak.

Yes – Koncertekkel ünneplik az ötvenedik évfordulót

Alapító tag nélkül működnek tovább

Az 1968-ban alakult Yes egyike a legmeghatározóbb progresszív rock zenekaroknak, akiket szinte lehetetlen megkerülni, ha a műfaj szóba kerül. Több más bandával egyetemben a stílus ősatyjainak számítanak. A zenekar ráadásul a rengeteg megpróbáltatás ellenére ma is aktív. Koncertlemezeket szinte megállás nélkül adnak ki, de stúdiólemezzel is nemrég, egészen pontosan 2014-ben jelentkeztek Heaven & Earth címmel.

A Chris Squire basszusgitáros és Jon Anderson énekes formált banda több tagcserén is átesett az elmúlt évtizedekben, így az utóbbi időben csak egy alapítóval, Squire-rel léptek színpadra. A zenésznél azonban leukémiát állapítottak meg, ami miatt képtelen volt folytatni a munkát a csapattal. Az ikonikus zenész még betegsége kezdetén gondoskodott a pótlásról Billy Sherwood személyével, akiről a következőket mondta.

„Az 1968-as megalakulás óta először fordul elő, hogy a banda nélkülem játszik. Egyetértve a többiekkel, biztos vagyok benne, hogy Billy remek munkát végez majd.”

Yes – Koncertekkel ünneplik az ötvenedik évfordulót

Bár ekkor még Chris bizakodó volt, sajnos 2015 júliusában elveszítette a harcot a gyilkos kórral szemben. Az utód, Billy Sherwood így emlékezett vissza utolsó beszélgetésükre:

„Arról volt szó, hogy beugrom helyette, de ahogy az állapota romlott, alighanem ő látta reálisabban a helyzetet. A maga módján felkészített a feladatra: »Átveszed a helyem. Ugye megígéred, hogy megcsinálod? Mondd, hogy benne vagy!« Hallgatnom kellett, ahogy kimondja a halála előtt pár nappal: »Megvan a diagnózis.« Megrendítő volt, amikor az utolsó telefonbeszélgetésünkkor mondta, hogy legyőzi a rákot. Azt mondta: »Bármit teszel, lehessek rá büszke! Nem kérem, hogy Chris Squire akarj lenni, csak add magadat, ez minden, amit szeretnék. Tudom, hogy képes vagy rá!«”

Jubileumi turné és új koncertlemez a célkeresztben

A zenekar tehát folytatta útját, 2017 tavaszán pedig beiktatták őket a Rock And Roll Hall Of Fame-be, ahol ismét Jon Andersonnal álltak színpadra néhány dal erejéig. Ennek ellenére az 1970 óta a csapatban pengető – és ezzel a banda vezérévé avanzsálódott – Steve Howe szerint reunionról szó sem lehet. Helyette viszont új koncertlemezt terveznek kiadni Topographic Drama címmel 2017. november 24-én. 2018-ban pedig a csapat fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplik egy rövid európai turnén, ahol legkedveltebb szerzeményeiket játsszák majd, beleértve az 1973-as Tales From Topographic Oceans album nagy részét.

„Egy olyan turnéval szeretnénk megjelölni ezt az évfordulót, mely felöleli néhány legkedveltebb szerzeményünket. Olyan dolgokat szeretnénk játszani, amiket élvezünk, és talán olyan dalokat is, amiket régóta nem adtunk elő.”

Yes – Koncertekkel ünneplik az ötvenedik évfordulót

Mindeközben Yes feat. Jon Anderson, Trevor Rabin, Rick Wakeman név alatt turnézik az egykori Yes-muzsikusokat tömörítő, korábban ARW név alatt munkálkodó banda, akik saját lemezen is dolgoznak. A 2017-es megjelenést ugyan nem tudták tartani, mivel a vártnál hosszabb időt vett igénybe a komponálás, ettől függetlenül 2018-ban mindenképpen megjelenik majd az anyag. A névválasztást a Yes egykori énekese és alapító tagja, Jon Anderson így magyarázta:

„Ez nagyon egyszerű: a rajongók szeretnék, mi is szeretnénk, és megvan a jogunk arra, hogy használjuk a nevet. A Yes zenéje a DNS-ünkben van.”

Yes – Koncertekkel ünneplik az ötvenedik évfordulót

A két zenekar között van némi feszültség: közleményben hívta fel a promóterek és a jegyügynökségek figyelmét a Yes arra, hogy minimalizálják a félreértéseket a két zenekar fellépéseivel kapcsolatban. A Steve Howe vezette formáció az ötvenéves jubileumi koncertkörúton főleg Nagy-Britanniában lép fel, azonban 2018 márciusában Hollandia, Belgium és Franciaország is bekerült a kalapba, így akár ott is el lehet őket csípni.

*

Forrás: teamrock.com, teamrock.com, teamrock.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: