Ahogy azt már megszokhattuk Bonóéktól, 2017-ben sem unatkoztak, mivel The Joshua Tree lemezüket ünnepelték egy rendhagyó koncertkörúton, szabadidejükben pedig csiszolgatták évek óta készülő új albumukat, a Songs Of Experience-t, ami végre 2017 decemberében napvilágot lát. A rockosabbra ígért lemez mellé egy átfogó turnét is ígér a banda, ami természetesen Európát is célba veszi.

U2 – Rockosabb album jön decemberben, 2018-ban pedig világkörüli turné

„Hagytuk, hogy a világban uralkodó gonoszság befúrja magát az albumra”

2014-ben jelent meg a csapat eddigi legutóbbi stúdióanyaga, a Songs Of Innocence, aminek folytatását már rég beharangozták Bonóék. Legutóbb még mi is úgy tudtuk, hogy 2016-ban jelenik meg, azonban az ír rockbanda a halasztás mellett döntött, aminek rengeteg oka volt: az első a 2017-es év nagy részét felölelő The Joshua Tree jubileumi koncertsorozat, melynek állomásain teljes egészében elnyomták a 30 éves albumot is, a másik pedig a világban zajló események, melyek az énekes szerint alaposan rányomták a bélyegét a lemezre:

„Hagytuk, hogy a világban uralkodó gonoszság befúrja magát az albumra, ennek ellenére még mindig egy nagyon személyes albumnak kell lennie, mintsem polemikusnak. A választások sokkolóan hatottak a rendszerre személyesen és politikailag, ráadásul nemcsak Amerika, hanem Európa számára is. Ez az én szöveges válaszom mindkét sokkra. Ugyan többet tanultam személyes, mint politikai oldalról, de a politika is jelen van, hogy a személyes dalokat az idő és a történelem kontextusába helyezze.”

The Blackout

‘The Blackout’, just for you. From upcoming album Songs of Experience.Tune in now.First single, ‘You’re The Best Thing About Me’ coming Sept. 6th#U2TheBlackout #U2SongsofExperience "In the darkness where we learn to see”

Közzétette: U2 – 2017. augusztus 30.

A banda The Little Things That Give You Away címmel egy új dalt a jubileumi koncertsorozatán folyamatosan a repertoárban tartott, hivatalosan viszont egészen 2017 augusztusáig kellett várni az első új szerzeményre, a The Blackoutra, melynek klipjéhez leszerveztek egy klubbulit, hogy a felvételeken kidomborodjon a bensőséges hangulat a banda és a rajongók között.

U2 – Rockosabb album jön decemberben, 2018-ban pedig világkörüli turné

„Még mindig hiszünk benne, hogy tudunk egy remek albumot készíteni”

Az új dalokból kitűnik, hogy a szokásosan sok producer (ezúttal öt különböző nagyágyúval dolgoztak együtt Bonóék Steve Lillywhite, Ryan Tedder, Jacknife Lee, Jolyon Thomas és Andy Barlow személyében) ellenére a csapat rockosabb irányt vett, és hivatalosan is megerősítette az énekes, hogy sodró gitárokból és befelé forduló balladákból sem lesz hiány. A kifogyhatatlan lendületet és lelkesedést még mindig a lemezkészítés iránti szenvedély okozza a gitáros, The Edge szerint:

„Még mindig hiszünk benne, hogy tudunk egy remek albumot készíteni, ami egy merőben más gondolkodásmód annál, mintha azon törnénk magunkat, hogy mindenképpen ki kell egy lemezt adni a rajongóknak.”

A The Blackoutot követő klipes You’re the Best Thing About Me mellett az is kiderült, hogy az új album 2017. december 1-jén jelenik meg, valamint jövőre – ahogy annak lennie kell – átfogó turnéra indul a banda, először májusban köröznek Észak-Amerikában, majd pedig nyáron (és remélhetőleg ősszel) Európában. Jelenleg még a színpadképen gondolkodnak a srácok, úgyhogy a műsor még kérdéses, de The Edge szerint nem lenne rossz ötlet egy turnét felhúzni a Songs Of Innocence és a Songs Of Experience albumokra.

Hogy mivel érkeznek az öreg kontinensre az észak-amerikai kanyar után az írek, azt nem tudjuk, de az biztos, ha megtudunk valamit, beszámolunk nektek róla, sőt ha elérhető közelségbe jönnek, akkor természetesen ott leszünk Bonóék koncertjén is, úgyhogy legyetek résen!

*

Forrás: rollingstone.com, rollingstone.com, rollingstone.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: