David Draiman és csapata pár éves pihenő után ébredt fel hosszú téli álmából 2015-ben, a feléledés pedig olyan sikeres volt, hogy meghódították a listákat, valamint még Grammy-díjra is jelölték őket. Persze az elmúlt 2 évben rengeteg dolog történt velük, így X Factor-szereplés, rengeteg beszólás (amiben az olykor megmondóemberként viselkedő Draiman kifejezetten tehetséges) és koncertalbum is felírható a számlájukra. Hamarosan azonban Bécsben lépnek fel, így te is megsasolhatod, hogy mit tudnak élőben a chicagói srácok.

Disturbed – Látványos visszatérés a chicagói srácoktól

Nagyot robbantottak a legutóbbi albumukkal

„Az ötlet az volt, hogy a csúcson álljunk le, majd pedig megerősödve térjünk vissza. Minden csak stratégia volt. Meg akartuk magunknak és a rajongóknak is adni az esélyt a fellélegzésre, a kultúrának pedig arra, hogy egy kicsit fejlődjön. Most viszont elérkezett az idő. A környezet, a zenei táj készen áll és mi is készen állunk.”

Mindezt a csapat főnöke, David Draiman mondta a 2015 augusztusában megjelent Immortalized kapcsán. A zenekar hatodik albuma négy4 év pihenő után következett, ami nem egyszerű ötletgyűjtő időszak volt, ugyanis 2011-ben úgy vonult el a világ színe elől a gárda, hogy bizonytalan hosszúságú pihenőt hirdetett ki.

A dolgok azonban pozitívan alakultak, így nem ültek sokáig a babérjaikon a chicagói rockerek, ráadásul az Immortalized egy igen súlyos anyag lett, ami Billboard Top 200-as listáján meg sem állt az első helyig.

Az eredmény különösen nagy durranás, ugyanis sorozatban ötödször sikerült ezt a bravúrt elérniük Draimanéknek, amivel olyan előadók táborába kerültek be mint Madonna vagy a U2. A metalzenekarok közül hasonló bravúrt egyedül a Metallica tudott véghezvinni.

Sorba rendezték a csillagokat az égen

Nem csoda, hogy egyelőre az új lemez kérdésköre tolódik, hiszen akkora siker az Immortalized, hogy nem győzik a srácok járni a világot a lemezzel. Természetesen rengeteg különleges felkérés is érkezik hozzájuk, így kerülhetett be például az ausztrál X Factorba a banda, ahol a 2015-ös slágerbombáról a Simon And Garfunkel-feldolgozást, a The Sound Of Silence-t adták elő.

Disturbed – Látványos visszatérés a chicagói srácoktól

A dal annyira jól sikerült, hogy nem ez volt az egyetlen hasonló, vonósokkal kiegészített performansz belőle, ugyanis 2016 áprilisában Conan O’Brien műsorában is elhangzott a szerzemény. Ez az előadás pedig kifejezetten emelkedett hangulatúra volt, úgyhogy nem meglepő, hogy csont nélkül Grammy-jelölést hozott a gárdának 2017-re.

„Ez egy nagyszerű előadás volt egy valódi zenekarral. Hihetetlenül vibráló volt, és a hangulat segített az érzéseket jobban átadni. Minden remekül zajlott ezen az estén, még a csillagok is sorba rendeződtek az égen.”

A legjobb rock előadás kategóriában azonban olyan előadókkal kell megküzdenie a zenekarnak, mint nagyszerű David Bowie, valamint Beyonce. Igen, Beyonce. Ehhez pedig Draimannek is volt hozzáfűznivalója.

„Ez már túl változatos. Minden tiszteletem, de ha Beyonce és a Disturbed egy kategóriában szerepel, akkor valami nincs rendben. Nem elvitatva az érdemeket tőle, de mi nagyon különbözünk egymástól.”

És, hogy élőben sem szólnak vékonyan a Disturbed-opuszok, arról a 2016. november 18-án megjelent Live At Red Rocks ad tanúbizonyságot, amit Coloradóban rögzített a banda.

A nagyszerű közönség mindenhol végigkíséri a srácokat, így február 23-án a bécsi Stadthalléban is, ahova az Avenged Sevenfolddal érkeznek Davidék. Ha nem akarsz lemaradni 2015 egyik legjobban sikerült lemezének dalairól, akkor ne sokáig gondolkodj az utazáson, ugyanis jegyek már csak korlátozott számban kaphatóak.

*

Forrás: teamrock.net, teamrock.net

Ha Te sem akarod kihagyni a srácok bécsi koncertjét, csapj le utolsó jegyeink egyikére és bulizzunk együtt egy őrült nagyot! Részletekért és a foglaláshoz kattints IDE!


Jöhetnek még hírek, érdekességek kedvenceidről?

Válj a közösség tagjává, és küldjük az infókat!

Oszd meg barátaiddal a Facebookon: