Bár 2017 elején hivatalosan is letette a lantot a Black Sabbath, a csapat története nem ért véget, hiszen várhatóak tőlük még olyan húzások, melyeknek a rajongók mérhetetlenül örülni fognak, ráadásul a csapat tagjai is zenélnek tovább ilyen-olyan módon.

Black Sabbath – Van élet a vég után is

Tony Iommi nem teszi le a gitárt

2017. február 4-e fontos dátum a rocktörténelemben, ugyanis ekkor adta utolsó koncertjét a Black Sabbath szülővárosában, Birminghamben. A leállás oka régóta egyértelmű: a tagok már hatvanas éveik végét tapossák, Tony Iommi pedig egy jó ideje rákbetegségével küzd, amivel egyelőre nagyon jól veszi fel a kesztyűt a gitáros, azonban fizikailag már nem fér bele neki sem az, hogy maximális fordulatszámon pörögjön a gépezet.

„Úgy kell élnem, ahogy az élet diktálja. Ötven éve úton vagyok, itt az idő, hogy többet legyek otthon a családommal, és a barátaimmal is foglalkozzak.”

Ennek ellenére ő az egyik a legendás brit banda tagjai közül, aki szólóban azért továbbra is készítene zenéket. Egyik legtöbbször felmerülő lehetséges projektje a Black Sabbath egykori énekeséhez, Tony Martinhoz köthető, akivel újrakiadásokat készítene a Headless Cross és a Tyr lemezekből.

„Szeretnék pár új dalt készíteni a kiadványokhoz Tony Martinnal. Ezen kívül ugyancsak akarok dolgozni a Cross Purposes és a Forbidden albumokkal is.”

Bár a lelkesedés igen nagy volt mindkét fél szerint, Iommi egyik friss nyilatkozata szerint semmi sincs kőbe vésve, és még bármi lehet a dologból, hiszen másokkal is szeretne közösen dolgozni. Ilyen például Brian May, a Queen gitárosa, akivel szintén régóta dédelget közös albumot a riffmester, de nemrég találkoztak, és talán most végre beteljesedhet az álom.

„Most már biztosan állítjuk, különlegesek voltak az előző évek”

Persze Ozzy Osbourne sem tétlenkedik (róla nemrég bővebben is értekeztünk), hiszen jelenleg ismét Zakk Wylde penget zenekarában, ráadásul új albumra is készül, ami mellett akár egy olyan lemez is becsúszhat, melyen nem Billy Idol gitárosai, hanem ismét a szakállas bárdista tépi a húrokat. Azt azért ne felejtsük el, hogy ha Mr. Osbourne feleségén, Sharonon múlik a dolog, akkor a férje már nem sokáig turnézgat:

„Nem akarom, hogy Ozzy 75 évesen is a Crazy Traint énekelje. Szerintem az a legjobb, ha visszavonulsz, mielőtt betöltenéd a 70-et, így a csúcson tudod abbahagyni.”

És hogy a szétszéledés ellenére miért megy tovább mégis a Black Sabbath szekere? Először is azért, mert sok rockbandához hasonlóan, ők is beszabadítják a mozikba utolsó koncertjük felvételét. A birminghami Genting Arenában rögzített bulit 2017. szeptember 28-án láthatják a rajongók világszerte, összesen 1500 moziban.

„Most már biztosan állítjuk, különlegesek voltak az előző évek. Nehéz volt elköszönni a rajongóktól, akik mérhetetlenül hűségesek voltak hozzánk az évek során. Sosem hittük, hogy negyvenkilenc esztendő után adjuk a búcsúkoncertünket a szülővárosunkban”

Mindezen felül a The End Of The End című koncertfilm lemezen is megjelenik vetítés után, és a rajongóknak az olyan különleges csomagokat sem kell nélkülözniük, mint a 2017. szeptember 29-én érkező The Ten Year War, melyben az Ozzyval felvett első nyolc lemez felújított változata található bakeliten, némi extrával megspékelve. És ezek után ki tudja? Talán olyan dalok is előkerülhetnek, melyeket eddig sosem hallhattunk, hiszen a turnék mellőzésének ellenére a stúdióban bőven tudnak még meglepetéseket okozni nekünk Ozzyék.

*

Forrás: rollingstone.com, ultimateclassicrock.com, loudwire.com, blabbermouth.net


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: